Eddig nem látott változások jönnek a hazai közlekedésben
Hatalmas modernizáción megy át a MÁV járműparkja.
Hatalmas modernizáción megy át a MÁV járműparkja.
A felvonulás betiltását és a meleglobbi visszaszorítását sürgeti a miniszter.
A meleglobbit ideje visszaszorítani – üzente a miniszter.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampuszával a VIII. kerület szívében építjük meg Kelet-Európa egyik legszebb és legmodernebb egyetemi városnegyedét – közölte a miniszter.
A pénzügyi szervezetekkel és a bankokkal szemben kell megvédeni az embereket, ezért a kormány egy ellenzéki javaslatot fog mérlegelni.
A miniszter megöléséért egymillió forintot ajánlott.
Jön a késési biztosítás, felújítják a pályaudvarok mosdóit, korszerűsítik a mozdonyokat és a buszflottát is.
Valós fizikai elválasztás nélkül a műanyag karók csak hamis biztonságérzetet adnak! – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi vezetője.
Meghallgattuk a szikszóiakat, és azonos véleményen vagyunk: helyre kell állítani az M30-as autópályát mielőbb! – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter.
Október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát, és vissza kell adni a forgalomnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa nem megfelelőnek minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután az X felhasználói és a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett antiszemita tartalmak és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.
Megvan a Chelsea ellenfele a első 32 csapatos klubvilágbajnokság döntőjében.
Hirdetés – Ne maradj le a Balaton legizgalmasabb vitorlás ünnepéről!
Még mindig több ezren vannak áram nélkül.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.