Szerinte Magyar Péterrel az a probléma, hogy áruló, aki elárulta a politikai közösségét, az el fogja árulni azokat is, akik rá szavaztak. A legfontosabb, hogy olyan ember vezesse az országot, aki a magyarok embere. Aki lefekszik a brüsszelieknek, az nem a magyarokat képviseli.
Fizikai kasztráció a pedofiloknak, jön a törvényjavaslat
Lázár János arról is beszélt, hogy a halálbüntetés pártján van, ha egy magatehetetlen idős ember vagy gyermek sérelmére követ el bűncselekményt, az fizessen az életével.
A pedofilokat illetően a herélés, nem a kémiai kasztráció híve, mert az majd elveszi a kedvüket. Kocsis Mátéval együtt be fog terjeszteni egy törvényjavaslatot az országgyűlés elé
– ismertette.
– Lázárinfó előtti sport, a háttéranyagból való felkészülés és a Korpovit keksz is megvolt – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter egy videóban , amelyet a mai nagykanizsai rendezvénye előtt töltött fel a közösségi oldalára. – Készen állok Nagykanizsára, ahol Cseresnyés Péter vendégei leszünk, aki velem együtt 2002 óta parlamenti képviselő. Ő az egyik legrendesebb ember, aki a parlamentben ül, és most azért jövünk, hogy beszélgessünk a nagykanizsaiakkal és a környékbeliekkel. Nagyon várom a találkozást! – jelentette ki a tárcavezető.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!