Lapozó: Egyre több bevándorló érkezik az olasz partokra
Belgiumban pénzhiány miatt nem végeznek boncolásokat.
Belgiumban pénzhiány miatt nem végeznek boncolásokat.
Kijev nem gondolja, hogy február 16-án vagy 17-én Ukrajnát nagyszabású orosz támadás érhetné.
Az sem zárható ki, hogy embercsempészésre is használhatták a 150 ezer dollár értékű helikoptert.
A kínai védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy hadgyakorlatot kezdenek a Tajvani-szoros közelében.
A Wizz Air repülőgépei biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret, a Dubajba közlekedő járatok Szaúd-Arábia felől közelítik meg az úti célt – közölte a légitársaság.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szerdára virradóra megtiltotta az amerikai légi járatok közlekedését az iraki és az iráni légtérben, valamint a Perzsa(Arab)-öböl és az Ománi-öböl térségében.
Szerdától ismét a Magyar Honvédség légiereje biztosítja négy hónapon át a balti légtér, Észtország, Litvánia és Lettország védelmét – derül ki a NATO tájékoztatójából.
Az egyik megsemmisített harci gép Kasmír indiai területén zuhant le. A helyi rendőrség közlése szerint két pilóta és egy civil meghalt. Pakisztán lezárta az ország teljes légterét.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az aláírási ünnepségen elmondta: a HungaroControllal kötött megállapodás nagymértékben segíti a honvédelmi képességek megerősítését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A pártelnök agresszívan reagált a Hír TV kérdéseire.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
Milliárdokat kér Németországtól az ENSZ.
Futó Boglárkát azért zaklatják, mert a munkáját végzi.
A strand nyitva van, de fürdeni tilos.
A legfontosabb az, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire.
Megrendült a bizalom a kormányban.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A strand nyitva van, de fürdeni tilos.
A legfontosabb az, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire.
Megrendült a bizalom a kormányban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.