Sorra jönnek létre a tudástárak az országban, mutatjuk a részleteket
Több nagyvárosban is már folynak a fejlesztések.
Több nagyvárosban is már folynak a fejlesztések.

Vezetésével olyan speciális titkosszolgálatit levéltárat hoztak létre, ami a nemzetbiztonsági szolgálatok iratkezelésének felügyeletét is ellátja.

A levéltár a hivatalos meghatározáson túl egy ország, egy város, egy nép írott múltjának az összessége.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának levéltára az 1956-os forradalom 65. évfordulójának tiszteletére tette közzé a fényképeket.

Mostantól online hozzáférhető a 30 éve elhunyt emblematikus ellenzéki személyiség, Krassó György irathagyatéka.

A második világháború időszakát mutatja be egy fiatal lány szemével Bicskey Erzsébet naplója, a forráskiadvány a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának gondozásában jelent meg.
A projekt célja, hogy minél többen megismerkedhessenek felmenőikkel, minél későbbi korokba visszamenőleg – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.
A 10 éve romba dőlt kölni levéltár anyagából eddig 9 ezer megrongálódott dokumentumot sikerült teljes mértékben helyreállítani, köztük mintegy 1000 értékes kéziratot – közölte pénteken az évforduló alkalmából a levéltár igazgatója, Bettina Schmidt-Czaia.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.

Nem tudnak úgy hazudni, mint ő.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hazánk energiabiztonsága az amerikai nyomás ellenére stabil maradt.

Hazánk továbbra is elkötelezett a libanoni keresztény közösségek támogatása mellett.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Olyan dolgokra kényszerítették, amit nem akart megtenni.

Három nő, egy bosszúterv és az önbizalom újraéledése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.