Az az Ukrajna, amely azóta kijelentette, hogy az ukrán hadsereg a világ legerősebb serege, amit nem ártana, ha a magyarok is megfontolnának, és megegyeznének velük. Ugye milyen aranyos, milyen baráti közeledés? Ebbe az országba öntöttek három év alatt kétszer annyi pénzt Ursuláék, mint hazánkba húsz év alatt. És a bizottság elnökének beszéde az első negyedórában másról sem szólt, csak arról, mennyi pénzt és fegyvert küldenek még a közeljövőben. Von der Leyen már nem az Európai, hanem az Ukrajna Bizottságot vezeti, rá­adásul megfenyegetett mindenkit, aki nem áll be a brüsszeli nyájba, attól elvesznek minden uniós pénzt. Vele kellene kompromisszumot kötni.

De nem jártunk jobban a beszéde többi elemével sem. Kiállt ismét az orosz fosszilis energiáról való leválás önsorsrontó, ostoba politikája mellett. Ráadásul elhallgatta azt a tényt, hogy a teljesen elhibázott szankciós politika meghirdetése óta nőtt az orosz gáz és az orosz kőolajtermékek felhasználása Európában, legfeljebb nem úgy hívják. Végtelenül álszent viselkedés tehát az, amikor bojkottot hirdetünk a gaz agresszor termékeire, majd átcímkézve még többet vásárolunk – ráadásul drágábban – mástól belőle. Jól látszik, hogy ezzel Európa kiiratkozott a gazdasági versenyből, a világ elzúg mellettünk.

 Az elviselhetetlenül megdrágult energia miatt versenyképességünk gyakorlatilag megszűnt. És erre nincs semmilyen válasza Európa globalista urainak.
A bizottság elnöke teljesen más filmet néz az USA-val kötött kereskedelmi megállapodásról is, mint Európa józanabbik része. Szerinte a lehető legjobb megállapodást kötötte, miközben az európai érdekeket szem előtt tartók szerint az unió a világ balekjává vált. Van azonban valami, amiben Von der Leyen már nem az Euró­pai, hanem az Ukrajna Bizottságot vezeti, túlszárnyalná az amerikai teljesítményt. Trump elnök hivatalba lépése után az első dolga volt, hogy elzárja azokat a pénzcsapokat, amelyeken keresztül dollármilliárdok folytak el globalista nyomásgyakorló szervezetek kasszájába, hogy azok érvényesítsék a világ minden pontján az amerikai központú magánpénz-birodalom akaratát, nem riadva vissza a káoszteremtéstől, a kormánybuktatástól és a polgárháborús viszonyok előidézésétől sem. 

Von der Leyen most közölte, hogy az amerikai pénzforrások elapadása után az Európai Unió átveszi ezt a szerepet, és az érintett NGO-k, médiumok és politikusok fő finanszírozójává kíván válni. Vagyis nem csupán elvonná a forrásokat azoktól a demokratikusan megválasztott kormányoktól, amelyek nem értenek egyet az Európát lealacsonyító politikájával, hanem busás összegekkel finanszírozná azokat, akik ezen kormányok megbuktatsára szövetkeznek. Mindezt a demokrácia és a jogállamiság dicsőségére.

Nyilván érzi az elnök asszony, hogy olyan határokat feszeget, amelyek eddig összetartó abroncsként szolgáltak az unió korhadozó hordóján. Büszkén hirdeti hát meg az egész szétverését – minek bajlódni a hagyományos értékekkel és az ezeket őrző működési renddel? Azt mondja a szerződések őre, hogy le kell rázni az egyhangú döntéshozatal béklyóját, és bizonyos területeken, mint például a külpolitika, el kell mozdulnunk a minősített többség felé. 

Ám jó, ha tudja mindenki, az egyhangú döntés rendszere biztosította, hogy a nagyok, az erősebbek ne tudják saját érdekeik mentén elnyomni a kisebbeket, gyengébbeket. Ez biztosította, hogy az érdeksérelmek soha ne mélyülhessenek el annyira, ami már nyílt konfliktushoz, erőszakhoz vezetne. Kis túlzással a béke biztosítéka volt. Ezt rúgnák most fel a brüsszeli hatalombitorlók egy laza mozdulattal.

Ursula von der Leyen beszédét követően a frakciók vezetői kaptak szót. Elsőként ­Manfred Weber, az Európai Néppárt német vezetője, Magyar Péter gazdája, Tarr Zoltán politikai mentora érthetett egyet mindennel, ami előzőleg elhangzott. De meg is fejelte Ursula agymenését azzal az eddig ismeretlen tézissel, ami alapjaiban rengeti meg azokat az ósdi, elavult politikai nézeteket, amiket eddig vallottunk. Weber ugyanis habzó szájjal fejtette ki, hogy a nemzeti szuverenitás mint olyan nem létezik. Az egy Potemkin-falu, egy délibáb, egy hazugság. Majd még ennél is messzebbre merészkedve azt kezdte el fejtegetni, hogy az Európai Unió alapító atyái eleve tudták ezt, és ezért is hozták létre a közös piacot, hogy abból majd egy egyre fokozódó európai integráció legyen. Vagyis mióta világ a világ, mindenki Európai Egyesült Államokat akar. Ebből az is következik, hogy semmi szükség a történelmi szerepüket túlélt nemzetállamokra, legjobb, ha azonnal felszámoljuk őket.

Nem kell tehát egy kis szuverenitásról lemondani, nem létező dologról minek is kellene? Éppen elég, ha lemondunk olyan elavult, kiüresedett fogalmakról, mit haza, nemzet, szülőföld, anyanyelv, és be is állhatunk a progresszív brüsszeliták lelkes soraiba.

Ám mielőtt beállunk az eszüket vesztők közé, mondjuk ki bátran, Weber súlyosan téved. Az a hazugság, amire ők alapozzák politikájukat. Azt a politikát, aminek a tagállamokban alig van támogatottsága, igaz, ez őket egyáltalán nem érdekli. Ugyanakkor egyre erősebbek szerte Európában a patrióta erők, ami előrevetíti, hogy ez a globalista többség nem örök életű Európa élén. A Patrióta pártszövetség azonnal be is nyújtotta bizalmatlansági indítványát, amelynek legfőbb mondandója: 

 Aztán lehet keresni a kompromisszumokat Európa új, patrióta vezetőivel.