Leclerc és Hamilton egyetlen szóval üzentek a kizárásuk után
Lewis Hamiltonnak remek, Charles Leclerc-nek pocsék futama volt az Egyesült Államokban.
Lewis Hamiltonnak remek, Charles Leclerc-nek pocsék futama volt az Egyesült Államokban.

Lando Norris sokáig vezetett a futamon, de felhőtlenül tudott örülni a második helynek is.

A hétszeres világbajnok mellett a Ferrari sztárját, Charles Leclerc-t is kizárták utólag a versenyből.

Piquet súlyos árat fizethetett volna érte, hogy olyan szavakkal írta le a britet, amelyeket rasszistának minősítettek.

A holland versenyző harmadik egyéni világbajnoki címe megszerzésével elit társasághoz csatlakozott.

Verstappenék a félresikerült szingapúri hétvége után Japánban megnyerhetik a konstruktőri vb-címet.

A hétszeres világbajnok vetélytársai örömmel vették, hogy a brit továbbra is a Formula–1-ben versenyez.

A Mercedes istálló bejelentette a pilótapárosát a következő két idényre.

Korábban csak Felipe Massa kapott nagyobb verést a csapattársától, mint most a mexikói.

A hétszeres világbajnok nem értett egyet a büntetésével, ami miatt több pozíciót is vesztett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.

Vlagyimir Putyin kész lenne alkura, míg Volodimir Zelenszkij vonakodik.

Az állampolgárok félnek.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.