Norris viccet csinált Hamilton könnyes búcsújából

Az ünneplés mellett a búcsú pillanatait is magával hozta a Formula–1-es világbajnokság 2024-es idényét lezáró Abu-dzabi Nagydíj. Két tapasztalt róka, Valtteri Bottas és Kevin Magnussen jelen állás szerint pályafutása utolsó versenyét futotta vasárnap, míg Lewis Hamilton és Carlos Sainz a csapataiktól köszöntek el.

2024. 12. 11. 6:14
Lewis Hamilton utolsó versenyét teljesítette a Mercedes színeiben
A jövőre a Ferrarinál versenyző Lewis Hamilton utolsó versenyét teljesítette a Mercedes színeiben Fotó: AFP/LILLIAN SUWANRUMPHA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevesen fogadtak volna arra, hogy a 2023-as idény elején még a mezőny végén kullogó McLaren a rá következő évben minden más csapatot maga mögé utasít a Formula–1-ben. – Ha két éve valaki azt mondta volna, hogy idén a McLaren lesz a világbajnok, visszakérdeztünk volna: „Melyik bolygóról jöttél?” – foglalta össze találóan a McLaren előretörését Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

Pedig ez történt, a wokingiak a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíjon elég pontot szereztek ahhoz, hogy maguk mögött tartsák a Ferrarit, és ez 1998 óta először konstruktőri bajnoki címet ért nekik. Lando Norris és Oscar Piastri vitte sikerre a McLarent, na meg – az internetes trollok szerint harmadik pilótaként – Sergio Pérez. A mexikóinak szinte minden évben vannak hullámvölgyei, idén azonban alulmúlta magát, a tavalyi második helyét a nyolcadikra cserélte az egyéni pontversenyben. A Red Bull szempontjából ennél is nagyobb baj, hogy Max Verstappen hiába vitte a hátán a csapatot, egyedül nem tudott annyi pontot gyűjteni, hogy hozzá hasonlóan az istálló is világbajnok legyen, a címvédő a harmadik helyre csúszott vissza a Pérez által „segített” McLaren és a Ferrari mögé.

Bottas a Formula–1-től, Hamilton a Mercedestől köszönt el

A Red Bull egyelőre nem jelentette be, hogy Pérez csapnivaló produkciója az állásába került-e. Olasz lapértesülések szerint igen, hamarosan kiderül, ez így van-e, de menjen vagy maradjon a mexikói, lesznek nagy búcsúzók az F1-ben.

Valtteri Bottas (Sauber) és Kevin Magnussen (Haas) is az utolsó versenyét teljesítette vasárnap. Előbbi 2013-tól volt tagja a mezőnynek, tíz győzelemmel, húsz pole pozícióval és két vb-ezüsttel zárja a karrierjét. Az ő távozásával az is eldőlt, hogy az 1988-as kiírás óta először nem lesz finn pilótája a száguldó cirkusznak.

F1 Grand Prix Of QaCsou Kuan-jü (elől) és Valtteri Bottas is ülés nélkül maradttar 2024
Fotó: AFP/NurPhoto/Jakub Porzycki

A dán Magnussen már harmadszor köszön el a Formula–1-től, 2014-es bemutatkozása után 2015-ben és 2021-ben is ülés nélkül maradt. A kínai Csou Kuan-jü (Sauber) számára is véget ért az F1-es kaland, neki három idény jutott, az argentin Franco Colapintónak csak kilenc futam, igaz, ő már augusztusi debütálásakor is tudta, hogy csak idén, az augusztusban kirúgott Logan Sargeant helyén szerepel majd a Williamsnél. Még azt sem erősítették meg, hogy a szintén az idény közben az RB-be beugró Liam Lawsonnak lesz-e ülése, de ha Pérezt valóban menesztik, a várakozások szerint ő veheti át a veterán helyét. Amennyiben ezt mégsem kapná meg, az egyetlen kiadó hely vélhetően az övé lenne az RB-nél.

Norris azzal viccelődött, hogy Lewis Hamiltont is úgy búcsúztatták, mintha visszavonult volna, miközben a hétszeres vb-győztes csak a Mercedest hagyja el, amellyel a tizenkét közös év alatt a legnagyobb sikereit érte el. A brit a Ferrarinál folytatja, ahonnan Carlos Sainzt „túrta ki”, utóbbi a Williamsnél talált új otthonra. Nico Hülkenberg is csapatot váltott, ő a Haastól a Sauber garázsába költözik.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.