Ami még várat magára, az az első vörös overallos fotó. A tifosik ezt már epekedve várják, mint annak a Ferrari tegnapi, Hamiltont születésnapja alkalmából köszöntő bejegyzése alatt is hangot adtak: a természetesen vörös és olasz feliratos torta elvárás, de „a király” még hiányzik mellőle.
Hamilton és a csapattársak
Nos, a király hamarosan elfoglalja a trónját, vagy mondjuk úgy, a Williamsnél vigasztalódó Carlos Sainz ülését, először január 21-én vagy 22-én a fioranói tesztpályán vezetheti a Ferrarit. Hamiltonnak másfél hónapja lesz az ismerkedésre, aztán március közepén Ausztráliában belecsapnak a lecsóba, és a hétszeres világbajnoknak Charles Leclerc személyében egy sikerre rendkívül éhes csapattárs mellett kell megmutatnia, mire képes. A monacói pilóta szemei előtt Hamiltonhoz hasonlóan már gyerekkorában csak a piros autó lebegett, na meg az ezzel megszerzett világbajnoki cím, amire az olaszokhoz való 2019-es csatlakozása óta hiába vár.
Hamiltont a csapattársai közül Valtteri Bottas és Heikki Kovalainen nem állította nagy kihívás elé, de amikor a két finnél gyorsabbnak tartott pilótát talált maga mellett, olykor meggyűlt velük a baja. A debütálása évében Fernando Alonsóval ugyanannyi pontot gyűjtöttek, Jenson Button és Nico Rosberg viszont egyszer-egyszer jobbnak is bizonyult nála, ami utóbbinak 2016-ban egyenesen világbajnoki címet ért. George Russell pedig az elmúlt három évben kétszer is megelőzte Hamiltont: 2024-ben 22 ponttal volt jobb a fiatalabb brit, de az időmérőkön 19-5-re verte honfitársát.

E téren Hamilton leendő csapattársa, Leclerc különösen jó: a monacóinak 2018-as bemutatkozása óta egy olyan csapattársa sem volt, beleértve a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt és Sainzt, aki a kvalifikációkat tekintve az év végi összesítésben megverte volna. A pontokat tekintve pedig Leclerc általában nem kis különbséggel előzte meg az említett duót.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!