A Liverpool két lépésre van attól, hogy megszerezze idénybeli első trófeáját, igaz, két nehéz lépésre. A ligakupában a legjobb négy közé jutott Arne Slot csapata, ahol a Tottenham Hotspurrel néz szembe, és ha sikerülne megnyernie a kétfelvonásos párharcot, a döntőben az Arsenal vagy a Newcastle következne.
A két együttes karácsony előtt a bajnokságban is összecsapott egymással, akkor a Liverpool egy közönségszórakoztató mérkőzésen 6-3-ra kiütötte vendégként a Tottenhamet . Szoboszlai Dominik egy góllal és „másfél gólpasszal” (az egyiket végül nem ítélték oda senkinek) jelentkezett, azóta viszont nem sokat játszott. Előbb csereként szállt be a Leicester ellen 3-1-re megnyert meccsen, de két perc elteltével sárga lapot kapott, és mivel ez már az ötödik volt neki a Premier League-ben, egy meccsre eltiltották őt. A West Ham ellen ezért nem állt Slot rendelkezésére, a Manchester United elleni 2-2-es döntetlen alkalmával pedig nemhogy a pályán, még a stadion környékén sem járt, mert megbetegedett.
Utóbbi mérkőzést vasárnap rendezték, így a Liverpool menedzserét a keddi sajtótájékoztatóján értelemszerűen arról is kérdezték, hogy a magyar középpályás a Tottenham ellen visszatérhet-e.
Dominik hétfőn még nem jelentkezett edzésre, meglátjuk, hogy ma ott lesz-e a tréningen. Remélhetőleg igen, de ha visszatér, akkor sem valószínű, hogy kezdeni fog holnap
– fedte fel Slot.
Slot dicsérte a Tottenhamet
A holland edző ezen felül túl sokat nem akart elárulni a Liverpool lehetséges kezdőcsapatáról, csak annyit mondott, hogy talán szerepet kaphatnak olyan futballisták is, akik egyébként kevesebbet játszanak, de az is lehet, hogy nem.
– Már eldöntöttem, hogy kik kerülnek a kezdőbe, holnap önök is megtudhatják, hogy kiket választottam. A meccs után nyugodtan megkérdezhetnek a kezdőcsapatról, akkor majd szívesen válaszolok – viccelődött Slot.
A titokzatosság vélhetően annak köszönhető, hogy a holland tréner nagyra tartja a Tottenhamet és annak trénerét, Ange Postecoglout is, és éppen ezért nem szeretné felfedni a kártyáit.
– Mindkét csapatnak megvan a maga stílusa, és megpróbálja majd azt ráerőltetni a másikra. A legutóbbi meccs nagy részében ez nekünk sikerült, de a hajrában nekik is, amikor több gólt is lőttek. Utóbbi elismerésre méltó dolog, ritkán esik meg, hogy egy csapat háromszor is a kapunkba találna – mondta Slot.
A ligakupa elődöntőjének első felvonását szerdán 21 órakor rendezik Londonban, a liverpooli visszavágóra február 6-án kerül sor.
Angol Ligakupa, elődöntő, 1. mérkőzéskedd: szerda: |