„A Mercedes okosan teszi, hogy hazudik Hamiltonnak”
Az istálló egykori pilótája, Nico Rosberg mondta el a véleményét a Mercedesnél uralkodó helyzetről.
Az istálló egykori pilótája, Nico Rosberg mondta el a véleményét a Mercedesnél uralkodó helyzetről.

A brit idénybeli legrosszabb teljesítményt produkálva csak a tizenharmadik helyet szerezte meg Imolában.

Egymással karöltve érkezik az idei első európai verseny és az év első sprintfutama az F1-ben.

A kezdeményezés még a 2021-es Brazil Nagydíj után indult, amit a Mercedes brit pilótája nyert meg.

A Formula–1-ben be akarják tartatni a régi szabályt, hogy a pilóták az autóban nem viselhetnek ékszert.

Kevés nehezebb munka van a világon, mint Lewis Hamilton csapattársának lenni, véli Heikki Kovalainen.

A Mercedes hétszeres világbajnoka nehezen viselte, hogy nem sikerült jól a versenye.

A pilóták a kőkemény edzésmunka mellett a diétát is szigorúan veszik, hogy a legjobb formájukban tudjanak a rajthoz állni.

A Szaúdi Nagydíj időmérőjén csak 16. helyet jegyző Lewis Hamilton a mai futamon sem számít sok jóra.

A hétszeres világbajnok már a Q1-ben kiesett, a pole pozíciót Sergio Pérez húzta be a Szaúdi Nagydíjon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

A külügyminiszter figyelmeztet: már most megindult a politikai felkészítés a kudarcra.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A magyar válogatott Juhászt akár a forduló játékosának is megválaszthatják.

A Magyarország–Lengyelország kézilabda Eb-mérkőzést pénteken 20.30-kor rendezik Kristianstadban.

Az energiatároló-pályázat átrendezheti a napelemes piacot
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.