Ha nem telik saját boltra, a Kia új haszonjárműve is megteszi
A Kia és az LG Electronics együttműködéséből okoshaszonjárművek születnek.
A Kia és az LG Electronics együttműködéséből okoshaszonjárművek születnek.
Az LG szeretné a nyugati világban is meghonosítani a technológiát.
Jó választás lehet az óriási képátlóra vágyók számára, már ha sikerül kifizetni az árát.
Emellett a motort is kisebbre és könnyebbre cserélte benne a gyártó.
Lassan úton lesznek a vevők felé az utolsó LG telefonokat tartalmazó szállítmányok.
A 65 hüvelykes és 4K felbontású tévét csak a ténylegesen nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak.
Abszurd módon az LG mobilpiacról való kilépésével javulhat a támogatása.
Egyes LG modellekre érkeznek még szoftverfrissítések.
A cég bizonyos ideig még biztosítja a szervizszolgáltatást, illetve a szoftveres frissítéseket.
Heteken belül kaphatóak lesznek a prémiumnak számító Gram nevű modelljek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az ötödik MCC Feszt lesz, amit a tervek szerint további öt évig Esztergomban szerveznek meg.
A Tisza Párt elnöke támogatja, hogy Von der Leyen Ukrajnába küldje az európai, így a magyar emberek pénzét is.
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke üdvözlendőnek nevezte egy csütörtöki közleményében az ukrán korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészség függetlenségének visszaállításáról szóló határozat aláírását.
A miniszterelnök szerint a magyar baloldal a nemzeti érdekek helyett külföldi központokat szolgál.
Elemzők szerint nem számíthat sok sikerre a választók körében Magyar György ügyvéd mesterterve.
Rendhagyó támogatást nyújt a vállalat.
Az American Eagle nevű ruházati cég Sydney Sweeney színésznőt kérte fel új reklámkampányához, amelyről a vállalat marketingigazgatója korábban azt nyilatkozta: okos, sőt provokatív nyelvet használ, és minden bizonnyal felborzolja a kedélyeket.
Elemzők szerint nem számíthat sok sikerre a választók körében Magyar György ügyvéd mesterterve.
Rendhagyó támogatást nyújt a vállalat.
Az American Eagle nevű ruházati cég Sydney Sweeney színésznőt kérte fel új reklámkampányához, amelyről a vállalat marketingigazgatója korábban azt nyilatkozta: okos, sőt provokatív nyelvet használ, és minden bizonnyal felborzolja a kedélyeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.