Továbbra is tudnak lakást lízingelni a honvédek
A lízingtámogatás nem az egyetlen és kizárólagos eszköz a honvédelmi tárcánál: számos olyan támogatás elérhető, amelyek az otthonteremtést szolgálják.
A lízingtámogatás nem az egyetlen és kizárólagos eszköz a honvédelmi tárcánál: számos olyan támogatás elérhető, amelyek az otthonteremtést szolgálják.

Célszerű körülnézni, hogy egyes intézményekben milyen feltételekkel kaphatunk ugyanannyi pénzt.

Meghatározó mérföldkő volt, hogy sikeresen megvalósult a Budapest Bankkal való egyesülés, aminek köszönhetően jelentősen bővültek az ügyfelek bankolási lehetőségei.

Az intézkedés eddig mintegy félmillió család élhetett, a kiterjesztése pedig több ezer családot érinthet.

A koronavírus-járvány okozta válság első évének a nagy haszongépjárművek finanszírozása volt az egyik kiemelt vesztese.

Töretlen a gazdálkodók gépbeszerzési kedve, ezt jelzik a mezőgép-forgalmazók múlt évi eladásai is. Nem véletlenül döntöttek sokan a gépcsere mellett.

Bár a múlt évet újabb jelentős növekedéssel zárta a magyar újautó-piac, az idei évben megtorpanásra lehet számítani. A lízing továbbra is kulcsszerepet kap a piacon, de a finanszírozásban is lassabb lehet a bővülés – közölte hétfőn a Magyar Lízingszövetsé



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

A spanyol világelsőt megkérdezték, miért nem dolgozik már Juan Carlos Ferreróval.

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.

Koltai János 91 éves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.