Varga Judit: Ötödik sebességbe kapcsolt a genderőrület Németországban
Mi, magyarok azonban kitartunk, és megálljt parancsolunk ennek az őrületnek – szögezte le az igazságügyi miniszter.
Mi, magyarok azonban kitartunk, és megálljt parancsolunk ennek az őrületnek – szögezte le az igazságügyi miniszter.
Az elmúlt néhány évben Közép-Európán végigsöpört egy furcsa, kormányokat és politikusokat buktató hullám.
Ennek a télapónak nem csak a zsákja vadiúj.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az LMBTQ-mozgalom vér szerinti örökösök hiányában ideológiai örökösöket igyekszik nevelni.
A fiataloknak szánt tesztek egyetlen aranyszabálya, hogy az eredmény minden esetben heteroellenes legyen.
A kiskorúakra káros tartalmakat ugyanakkor – a magyar joghatóság alatt álló médiaszolgáltatásokon túl – hivatalból és bejelentés alapján is ellenőrzik, ami jogsértés esetén eljáráshoz is vezethet.
Lucio Malan szerint a Fidesznek a Giorgia Meloni vezette Konzervatívok és Reformerek EP-frakció soraiban lenne a helye.
A Svéd Egyház a vallásszabadság megsértését látja a Covid-igazolványban.
Egy kutatás során számos kérdésben kérték ki az amerikai lakosok véleményét.
A texasi tankerület a sokak által felháborítónak tartott, A szex egy vicces szó című könyvet tette közzé kisiskolásoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Éppen átengedett a zebrán egy biciklist.
Az epizódban Eric Cartman Charlie Kirk karakterét parodizálja egy podcastban, ahol telefonálókkal beszélget.
Washington feloldja a Belavia belarusz állami légitársasággal szembeni szankciókat.
Az FBI talált egy nagy teljesítményű puskát.
Strasbourgi évértékelője ismét csak Ukrajnáról szólt.
A kulturális miniszter reagált a HVG cikkére.
If the Tisza Party delivered on its promises, Hungarians’ electricity and gas bills would rise by more than half a million forints.
Az FBI talált egy nagy teljesítményű puskát.
Strasbourgi évértékelője ismét csak Ukrajnáról szólt.
A kulturális miniszter reagált a HVG cikkére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.