A budapestiek megsarcolásával tömné ki a zsebeit a főváros
A frakcióvezető szerint a két ünnep közötti fizetős parkolás a budapestiek és rokonaik pimasz megsarcolása
A frakcióvezető szerint a két ünnep közötti fizetős parkolás a budapestiek és rokonaik pimasz megsarcolása

Egy hétbetűs fővárosi felirat 7,6 millió forintba került.

Több mint ezer szoba és lakosztály, mennyezetig érő üvegfal, végtelen medence, lenyűgöző kilátás.

A nép egyszerű gyermeke a földön, a vízen és a levegőben is talált kedvére való luxusprogramokat.

Magyar Péter az idei nyáron ismét bebizonyította, hogy olyan, mint az ismert mondásban szereplő kommunista: azzal vádolja ellenfeleit, amit saját maga követ el.


Olasz tavak, dél-afrikai munkalátogatás és görög csillogás – változatos helyszíneken töltik szabadságukat a politikusok.

A parancsnok személyét korrupciós találgatások övezik.

Magyarországon is vannak nyomai az ukránok luxuséletének.

Opulence is thriving in Zelensky's country while the poor are being forced to the frontlines.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Új, négyhetes életmódváltó program indul – lehet csatlakozni!

Véghajrába fordult az év, több fontos kormányzati döntésről is beszámolnak.

„Régi Gyurcsány el, új Gyurcsány elő: de a hazugság hazugság marad” – vonta le a következtetést az elemző.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Tizenegy katonát ítéltek el több mint 34 év börtönbüntetésre.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból.

Lengyel és szövetséges repülőgépek emelkedtek a levegőbe.

A Real Madrid játékosai karácsonyi szünetre mentek, december 29-én találkoznak.

A legendás brit énekes tegnap hunyt el.

A családbarát politkai program újabb, kézzelfogható lépése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.