A válogatottnak négy felkészülési meccse lesz az Eb előtt, íme az ellenfelek
A tervek szerint a négyből három találkozót rendeznek Magyarországon.
A tervek szerint a négyből három találkozót rendeznek Magyarországon.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke elárulta, meddig szól a szövetségi kapitány szerződése.

A magyar válogatott alapembere gólt eredményező hibát vétett a Bundesligában.

A magyar válogatott középpályása csütörtökön újabb műtéten esett át, emiatt több hónapig nem játszhat.

Klubja bejelentette, hogy a középpályás újabb műtéten esett át.

A magyar színekre váltó Hertha-játékos hiányposztokon teremthet versenyhelyzetet a válogatottban.

Füzi Ákos ma a fiatalok testmozgásának elősegítéséért dolgozik, a nyárra pedig nagyon jó Eb-szereplésben reménykedik.

Mesebeli bajor településen rendezi be főhadiszállását Marco Rossi válogatottja az Európa-bajnokságra.

Már azt is tudni, hogy mennyibe kerül a válasz: kétmillió fontba, azaz mintegy 880 millió forintba.

A magyar labdarúgó-válogatott középpályása sejtette, hogy Szalai Ádám nem véletlenül került a díjátadók közé.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.