A Ferencváros sikeréért játszott, de már az ellenféllel tárgyalt

Ritka jelenség a futballpályán, hogy valaki jogi diplomával a tarsolyában játssza az NB I-es mérkőzéseket, többek között ezért is emlékezetes, ahogy a 2000-es évtizedben Füzi Ákos így játszott az élvonalban, sőt 2003-ban az MTK-val magyar bajnok is lett. Füzi Ákos azon kevés labdarúgó közé tartozik, aki a kék-fehérek mellett játszott a Ferencváros és az Újpest színeiben is, tizenkétszer pedig a magyar válogatottban is szerepelhetett. Ma már jogi diplomáját hasznosítva dolgozik a sportban, de a hazai profi futballt is figyelemmel kíséri, és titkon óriási magyar sikerben reménykedik a nyári Európa-bajnokságon.

20240109 Budapest Füzi Ákos labdarúgó Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Mennyire volt természetes választás a futball?
– Eleve elrendeltetett, hiszen édesapám a Győrrel magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes labdarúgó, édesanyám NB I-es kézilabdázó volt, azaz a sport abszolút jelen volt a családban, de inkább a foci dominált – kezdte Füzi Ákos. – Magától értetődő volt, hogy egészen kis korunkban elkezdtünk focizni a bátyámmal, akiből szintén NB I-es labdarúgó lett.

Füzi Ákos volt a Ferencváros, az MTK és az Újpest játékosa is (Fotó: Mirkó István)

– Mennyire volt magától értetődő a jogi pálya?
– Az már egyáltalán nem, a családban előttem senki sem választotta. Jó tanuló voltam már az általános iskolában is, majd a győri Révai Miklós Gimnáziumba jártam, ami akkoriban is az egyik legjobb gimnázium volt az országban. Humán tárgyakból jó voltam, a szüleink is forszírozták, hogy továbbtanuljunk, adta magát, hogy a jó jegyeimmel megcélozhatom a jogi egyetemet, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre felvételt nyertem, miközben a focipályafutásom is úgy alakult, hogy Győrből Budapestre tettem át a székhelyemet.

– Véletlen egybeesés?
– Addigra a Győri ETO-ban bemutatkoztam az élvonalban, utánpótlás-válogatott voltam, és több fővárosi klub is keresett, én már ennek ismeretében jelöltem meg budapesti egyetemet.

– Előfordult, hogy a sportpályafutását alávetette a tanulmányainak?
– Az egyetem elején úgy éreztem, hogy nincs veszítenivalóm, hiszen ott volt mellette a foci elfoglaltságként és pénzkereseti lehetőségként. Megpróbáltam, és lendületből haladtam előre, elég jól ment a tanulás, harmadévesen pedig már úgy voltam vele, hogy most már végigcsinálom. Talán az egyetem abban játszott közre, hogy nem akartam mindenáron külföldre kerülni, noha 22-23 évesen talán a legjobb korban lettem volna ehhez. De azt is észben kell tartani, hogy ekkoriban még nem voltunk az Európai Unió tagjai, a bajnokságokban pedig korlátozták az EU-n kívüli játékosok számát, többek között brazil és argentin labdarúgókkal kellett versengeni a csapatonkénti három helyért, azaz jóval nehezebb volt külföldre igazolni, mint manapság. Az egyetemet viszont itthon zökkenőmentesen elvégeztem, 2001 nyarán, amikor már az MTK játékosa voltam.

– A futballközegben mennyire számított csodabogárnak aktív jogi egyetemi hallgatóként?
– Magamat soha nem éreztem csodabogárnak, és más sem éreztette ezt velem. Néha még jól is jött a csapattársaimnak, hogy kicsit már konyítottam a szerződésekhez, akkoriban ugyanis nem voltak olyan tiszta viszonyok, mint most, a hazai kluboknál akadtak anyagi és morális nehézségek, sok esetben vállalkozóként, számlázás alapján kaptunk fizetést. Az öltözői poénkodásból én sem maradtam ki, jobbára a szabadidőmet töltöttem tanulással, az viszont nem volt szem előtt.

Ferencváros, MTK, Újpest: Füzi Ákos végigjárta valamennyit

– Sok nagynevű klubban megfordult itthon, volt a Győri ETO, a BVSC, a Ferencváros, az MTK, az Újpest és végül rövid ideig a Vasas játékosa is, melyikhez a legerősebb a kötődése?
– Büszke vagyok rá, hogy játszottam Magyarország három legnagyobb hagyományokkal rendelkező klubjában, a Ferencvárosban, az Újpestben és az MTK-ban, de fontos rögzíteni, hogy győri vagyok, ETO-nevelés, mindig is oda fog húzni leginkább a szívem, ezért is fáj, hogy jelenleg nincs az első osztályban a csapat. A BVSC-ben találkoztam pályafutásom legjobb edzőjével Mezey György személyében. Érdekesség, hogy a legtöbben a Ferencvárosból emlékeznek rám, noha az MTK-ban öt évet töltöttem, míg a Fradiban csak kettőt, de ez is azt támasztja alá, hogy Magyarországon a Ferencvárosnak van a legnagyobb szurkolótábora. Rögtön utána jön az Újpest, sajnos a Fradihoz hasonlóan ott is csak ezüstérmet szereztem, 2006-ban az utolsó fordulóban veszítettük el a bajnoki címet. Újpesten a klubvezetésben is eltöltöttem két évet, ezért ott is szoros kötődés alakult ki, és nyilván az MTK is közel áll a szívemhez, az utolsó években már csapatkapitány is lehettem, és ott szereztem az egyetlen bajnoki címemet.

– Abban az idényben is az utolsó fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa, hogyan emlékszik vissza arra a napra? 
– Újpesten játszottunk, míg az Üllői úton a Ferencváros küzdött a bajnoki címért. Az újpestiek inkább nekünk szurkoltak, hogy ne az ősi rivális legyen a bajnok, és az MTK-szurkolók is megérezték, hogy valami lehet, többen voltak ott, mintha a Hungária körúton játszottunk volna. Az utolsó két-három perc, amikor nálunk már lefújták a meccset, olyan volt, mint manapság a VAR, csak még nagyobb volt a tét, s nem a videóbíróra, hanem a másik pályáról érkező hírekre vártunk. Aztán persze kitört az örömmámor.

– Ha a pályafutása első felét vizsgáljuk, a góljainak több mint felét a hajrában, a 75. perc után lőtte. Ez kapott kiemelt figyelmet?
– Nem is tudtam erről. Az tény, hogy a fizikai mutatók mérésekor a jók közé tartoztam, még nemzetközi összevetésben is, sokat futottam, nagy volt a munkabírásom, talán ebből adódhatott mindez. Bár most, hogy beugrik néhány gól, azok tényleg a hajrában születtek.

– Melyik gólok ugrottak be?
– Az MTK színeiben az Újpest-pályán volt egy utolsó pillanatos nagy gólom Posza Zsolt ellen, korábban a Videoton, illetve szintén az Újpest ellen volt még egy-egy emlékezetes találatom, lehet, hogy Újpesten ezek miatt akartak leigazolni. Illetve volt egy pikáns meccs, amelyen szép, jó technikát igénylő gólt lőttem, amikor a Fradival az MTK ellen játszottunk a Hungária körúton 2000 márciusában. A meccs napján jelent meg valamelyik újságban, hogy tárgyalásban állok az MTK-val, emiatt kerültem a figyelem középpontjába, ami akár ki is zökkenthetett volna, ennek ellenére gólt lőttem, külsővel a magas termetű Babos Gábornak, gólpasszt is adtam, és nyertünk 3-2-re.

– Majdnem huszonnégy év távlatából talán már nem titok: valós volt az információ, tényleg zajlottak már a tárgyalások arról, hogy az MTK-ba szerződik?
– Igen, felvették már velem a kapcsolatot, igaz, elköteleződés még nem volt. Még nem az internet világát éltük, de a résen lévő újságírók mégis megneszelték a dolgokat. Az MTK korábban, már Győrből is próbált leigazolni, aztán amikor a Ferencvárosnál kicsit megbillent az anyagi háttér, akkor látta elérkezettnek az időt, én meg már nagyon vágytam arra, hogy végre bajnoki címet szerezzek, sportszakmai célok miatt váltottam.

– A klubváltás utáni idényben mégis a Fradi lett a bajnok.
– Semmilyen jel nem utalt arra, hogy akár a dobogóért harcban lesz a Ferencváros. Anyagilag is, szakmailag is kétes volt a helyzet a Fradinál, egyáltalán nem éreztem, hogy ott jó csapat alakul. Miután aláírtam az MTK-hoz, leigazolták Csank Jánost edzőnek, abból már lehetett következtetni, hogy komolyra fordulnak a dolgok, lesz szakmai színvonal, várható eredmény is, ettől függetlenül anyagi szempontból stabilabb volt az MTK, jól is kezdtünk, de a bajnokságot a Fradi nyerte.

– Ebben az időszakban több kapitánynál lehetőséget kapott a válogatottban is.
– Tizenhat éves koromtól kezdve folyamatosan tagja voltam az utánpótlás-válogatottaknak, tizennyolc évesen az ifi Eb nyolcas döntőjében szerepeltünk, ahol kiharcoltuk a részvételt az U19-es világbajnokságra is. Még az U21-ben is stabilan játszottam, a felnőttek között már kevésbé. Bicskei Bertalan kapitánysága alatt mutatkoztam be, majd Gellei Imrétől kaptam a legtöbb lehetőséget. Büszke vagyok rá, hogy tizenkétszer szerepeltem a válogatottban, lehetett volna talán több is, ha külföldön játszom, abban az időszakban inkább a légiósokat favorizálták. Lőw Zsolt, aki egy évvel fiatalabb nálam, a Bundesligában játszott, ha reálisan nézzük, jogos, hogy inkább ő lett stabil játékos.

Így egyesült a jog és a sport

– Egy külföldi klubot találunk a karrierjében, de az ausztriai kaland hamar véget ért.
– Huszonhét éves voltam, az MTK-nál lejárt a szerződésem, és fiatalítás indult. Az osztrák első osztályú Admira Wackernél próbálhattam ki magam, de már a harmadik mérkőzésen térdsérülést szenvedtem, két hónapot ki kellett hagynom. A csapat sok igazolással és nagy reményekkel vágott neki a szezonnak, osztrák sztárok mellett Egressy Gábor is ott volt a keretben magyar válogatott játékosként, mégsem sikerült jó csapatot építeni, ráadásul anyagi problémák is jelentkeztek. A csapat utolsó helyen állt, kilátástalan volt a helyzet, én pedig a Mészöly Géza irányításával élen telelő Újpest hívására hazajöttem.

– Végül a térde miatt fejezte be korán, harmincévesen a pályafutását. Az ausztriai sérülés után a térde már sosem volt az igazi?
– A hazatérésem utáni első fél év még jó volt, utána nyáron sérült meg úgy a térdem, hogy végül négyszer is műteni kellett, ráadásul ezek bonyolultabb beavatkozások voltak. Pedig egészen más terveim voltak, miután korán bekerültem az NB I-be, és számottevő időt nem töltöttem külföldön, még arra is gondoltam, hogy pályára lépési rekordokat ostromoljak a bajnokságban. Ehelyett nem volt más választásom, mint a korai búcsú, a műtétek ellenére olyan fájdalmaim voltak. A mai napig sem merek igazán elmenni a barátokkal vagy a régi társakkal focizni, nem alkalmas erre a térdem, pedig erős a csábítás. Annak viszont örülök, hogy a civil életben nem korlátoz a sérülés.

Fotó: Mirkó István

– A sporttól viszont azóta sem távolodott el.
– Az Újpestnél klubmenedzserként kezdtem a civil életemet, majd a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságán dolgoztam, ahol szintén hasznát vettem a sportmúltamnak. Tizenegyedik éve dolgozom a Magyar Diáksportszövetségben, immár hatodik éve jogi vezetőként. Itt igazán megtaláltam a számításomat, a diplomámat használva, de mégis a sport területén dolgozom, ráadásul azon belül is a társadalmi szempontból talán legfontosabb célért, hogy a fiatalok a mai digitális világban is minél többet sportoljanak.

 

Szoboszlai Dominik világklasszis, a magyar válogatott akár Eb-t is nyerhet

– A profi futballal van kapcsolata?
– Figyelemmel követem, de nem ez határozza meg az életemet, hanem a munkám és mindenek előtt a családom. Ezzel együtt nélkülem nem rendezhetnek válogatott mérkőzést idehaza, és a korábbi csapataimat is igyekszem figyelemmel kísérni. Be kell vallanom, néha irigykedem a mai játékosokra, olyan stadionok, sportkomplexumok állnak rendelkezésükre, amilyenekről mi nem is álmodhattunk. Amikor az MTK-val megnyertük a bajnokságot, egyetlen edzőpályánk volt, amelyhez a villamossíneken át vezetett az utunk. Olyan minőségű füvön, amilyen a Puskás Arénában van, talán egyszer játszottam, amikor Skóciában, a Celtic ellen vívtunk BL-selejtezőt az MTK-val. Csak ilyen háttérrel tudjuk felvenni a versenyt a nemzetközi elittel, és lassan mindenki számára bebizonyosodik, hogy mégiscsak jó volt az irány, amelybe elindultunk 2010-ben. Azt gondolom, minden magyarral együtt nagyon boldogok lehetünk, hogy a válogatottunk ennyire sikeres.

– Beléptünk az Európa-bajnokság évébe. Ön szerint mire lehet képes a nyári németországi tornán a magyar csapat?
– Bármire. Nagyon jó a válogatott, stabil a keret, Szoboszlai Dominik személyében van egy világklasszisunk, de mellette is a korábbi korosztályokhoz képest többen vannak, akik erős bajnokságban játszanak. Van egy nagyon jó szemléletű edző is a csapat mellett, amennyire kívülről ezt meg lehet ítélni, Marco Rossi pedagógiailag és pszichológiailag is kiemelkedő szakember. Az elmúlt két-három év eredményei alapján senkitől nem kell félnünk, sőt úgy tűnik, hogy minél erősebb ellenféllel játszunk, annál jobb eredményre vagyunk képesek. Titkon mindenkinél jobb szereplésben reménykedem: miért ne lehetnénk mi az aktuális Görögország, amely húsz évvel ezelőtt a surranópályán nyerte meg az Eb-t?

Borítókép: Füzi Ákos (Fotó: Mirkó István)