Államvizsgázik Marco Rossi gólkirálya, és tízezrek előtt újra élvezi a futballt

Édesapja próbált vízilabdázót faragni belőle, de Eppel Márton inkább rúgni szerette a labdát. Október óta a lengyel élvonalban teszi, ahol a jelenleg tizenötödik helyezett Warta Poznantól kapott szerződést, miután idehaza érzése szerint leírták. A 32 éves csatár ezt nem keserűen mondja, hanem úgy, mint aki ettől motivációra lelt. A korábbi gólkirály még a válogatottságért is küzdene, de nem hiszi, hogy Marco Rossi más szemmel nézne rá, amiért a 2017-ben bajnok Honvéd csodája összeköti őket. A januárban államvizsgázó Eppel Márton őszintén beszélt arról, hogy Szoboszlai Dominikkel ellentétben neki fiatalon a bulizás olykor csábítóbb volt, mint a pluszmunka.

Artur Jedrzejczyk, Yuri Ribeiro, and Marton Eppel are playing during the PKO Ekstraklasa match between Legia Warsaw and Warta Poznan in Warsaw, Poland, on November 25, 2023. (Photo by Foto Olimpik/NurPhoto) (Photo by Foto Olimpik / NurPhoto / NurPhoto via AFP) Fotó: NurPhoto / AFP

– Ha jól tudom, az édesanyja Varsóban tanít. Emiatt is vonzotta Lengyelország?
– Így van, anyu a varsói egyetemen magyart oktat, mint idegen nyelvet, most már három éve. Jártam nála látogatóban, de ennek nem volt köze ahhoz, hogy én is Lengyelországban kötöttem ki tavaly ősszel. Kaptam egy olyan lehetőséget, ami szakmailag kihívás volt, és örömmel éltem vele.

Eppel Márton szerint sikerének egyik titka, hogy egyenes és jó ember. Fotó: Szirtesi László/Getty Images

– Az előző idény végén az NB I-be feljutó DVTK közös megegyezéssel szerződést bontott önnel, majd hónapokig nem volt csapata. Hogyan került októberben a lengyel élvonalba?
– Elhatároztam, hogy külföldön akarok játszani, mert még dolgozik bennem a bizonyítási vágy. Az elmúlt két évem nem volt könnyű, a bokámmal bajlódtam, de a nyáron megműttettem, és most újra jól érzem magam a pályán. Vártam az esélyre, mialatt végig dolgoztam, napi hat-nyolc órát edzettem, fizikailag teljesen készen akartam állni, ha jön egy lehetőség. Ekkor keresett meg a Warta Poznan. Mivel egy ideje nem volt klubom, szerették volna megnézni, milyen állapotban vagyok, ezért volt egy próbahetem, a csapattal edzettem, aztán gyorsan történt minden, nem sokkal később már bemutatkoztam a bajnokságban.

– A harmadik meccsén gólt lőtt a Widzew Lódz ellen, majd a Legia Warszawa kapuját is bevette. Hogyan értékeli az eddigieket?
– Pozitívan. Rögtön bekerültem a csapatba, az eddigi nyolc bajnokimból csak egyen nem voltam kezdő egy kisebb sérülés miatt. A Legia elleni gól csodálatos élmény volt, mindenkinek kívánom, hogy legyen hasonlóban része. Tizenegyesből találtam be, jól ment a játék, és bár még új voltam, hagyták a csapattársak, hogy elvégezzem a büntetőt, ami jólesett. Korábban sosem játszottam ilyen hangulatban, majdnem telt ház volt a Legia stadionjában, több mint huszonötezer néző volt kint.

Eppel Márton első gólja a lengyel élvonalban:

– Mit tud a lengyel liga, amit az NB I nem? Miért járnak ott sokszor tízezres létszámban meccsre a szurkolók?
– Az biztos, hogy erős a szurkolói kultúra, a különböző csoportok nagyon szervezettek és egységesek. De azt sem szabad elfelejteni, hogy Lengyelországban sokkal több nagyváros van, mint Magyarországon. Maga a futball annyiban másabb, mint az NB I, hogy fizikálisabb, rengeteget kell futni, ütközni, a meccsek elejétől a lefújásig nagy a hajtás.

Úgy érezte, hogy már leírták Magyarországon

– Decemberben volt először végig a pályán, amikor a hosszabbításban a liga legnagyobb nevű sztárja, a német válogatottal világbajnok Lukas Podolski lőtt gólt a csapata ellen.
– Harmincnyolc éves, és még mindig életveszélyes a bal lába, ezt ellenünk is megmutatta. Érződik a megmozdulásain, hogy klasszis futballista volt, de a pályán ugyanúgy viselkedik, mint bárki más. A lengyelek azért is kedvelik, mert nem felejtette el, honnan származik.

– Hogyan élte meg, hogy a DVTK tavaly nem számított önre, és korábbi gólkirályként más NB I-es csapatoktól sem kapott ajánlatot?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy örültem neki, nyilván rosszul érintett. Diósgyőrben két évig azért küzdöttünk, hogy visszajusson a csapat a NB I-be, és amikor ez sikerült, nekem el kellett jönnöm. Nem tehettem mást, elfogadtam a döntést, mert ha valahol már nem számítanak az emberre, ott nem jó maradni. Utána reméltem, hogy kapok ajánlatot, de csak a másodosztályból kerestek. Talán már leírtak engem odahaza, legalábbis ezt éreztem. Pedig azt gondolom, hogy vannak olyan klubok az NB I-ben, amelyeknek tudtam volna segíteni. De nem bánok semmit, mert cserébe nagy motivációt kaptam, és most újra egy erős bajnokságban bizonyíthatok, szóval minden úgy volt jó, ahogy történt.

– Milyen tavaszi szezonra számít a Wartában?
– Nyugodtabbra, mint amilyen az ősz volt. Intenzív időszak van mögöttem, hisz amikor külföldre költözik az ember, sok a teendő a pályán kívül is, kell néhány hónap, mire belesimul az adott környezetbe. Kezdetben hotelben laktunk, aztán találtunk egy lakást, de azt csak december elejétől lehetett kivenni, úgyhogy előtte még egy másik albérletbe költöztünk. Mindezt egy hároméves gyerekkel nem volt könnyű megélni, közben még ovikeresésben is voltunk. Most már minden a helyére került, a téli felkészülést a csapattal kezdem meg a jövő héten, így bízom benne, hogy a tavasszal tovább javulhat a formám, mert végre azt érzem, hosszú idő után újra magamra találtam.

Reméli, hogy Marco Rossi is megnézi majd

– Kacérkodik a válogatottság gondolatával is? Centerposzton nincs bőséges választék Marco Rossi számára. Varga Barnabás és mögött Németh András helye nem egyértelmű az Európa-bajnoki keretben.
– Gondolok a válogatottságra, jó lenne ott lenni az Eb-n, és nem titkolom, hogy azért is akartam külföldre igazolni, hogy erre esélyt adjak magamnak. Úgy gondolom, hogy Lengyelországban jó helyen vagyok, ha itt jól megy a játék, jönnek a gólok, akkor remélem, Marco Rossi megnéz majd, de ajánlgatni nem akarom magam. Egyrészt neki kell döntenie, másrészt ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyen, extrát kell nyújtanom tavasszal, mert már több mint öt éve nem voltam válogatott, és szerintem a konkurencia nagyon erős a jelenlegi keretben.

Eppel Márton a lengyel bajnokságból a válogatottba is visszakerülne. Fotó: NurPhoto/AFP

– Önnek azért lehet némi helyzeti előnye, hiszen Rossi jól ismeri, nemcsak főszereplője volt az általa vezetett kispesti csodacsapatnak, hanem a 2017-ben megszerzett bajnoki arany mellé az NB I gólkirályi címét is begyűjtötte.
– Hihetetlenül sokat köszönhetek Marco Rossinak, ő faragott belőlem jegyzett csatárt. Bárki utánanézhet, mielőtt hozzá kerültem a Honvédba, a másodosztályban tengődtem Dunaújvárosban. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, hirtelen azt éreztem, hogy fejlődni kezdtem. Szerintem két titka van Rossinak. Az egyik az, hogy pontosan felismeri, mik a játékosai erősségei, és azokra épít. Mindenkit abba a pozícióba állít, olyan feladatokat kér tőle, amikben az erősségei érvényesülnek, a gyengeségei pedig háttérbe szorulnak. Ez működött akkoriban a Honvédnál is. A másik erénye pedig az, hogy végtelenül jó és egyenes ember. Éppen ezért nem gondolom, hogy a közös múltunk miatt előnyt élveznék, mert ha futballról van szó, őt a teljesítmény érdekli, és ez így van jól.

– Szokott álmodni a 2017-es Honvéddal?
– Ha álmodni nem is, de gyakran gondolok arra a csapatra, mert imádtam, szinte a családomnak tartottam. Előzetesen senki sem tartott minket esélyesnek a győzelemre, voltak sokkal tehetősebb csapatok a bajnokságban, de abban az évben valahogy a bajnoki címre született az a kispesti gárda.

Eppel Márton: Még kölyök voltam, aki eljárt bulizni

– Szóba került, hogy a Honvédban futott be, pedig korábban is lett volna lehetősége rá. Tizennyolc évesen debütált az NB I-ben az MTK-ban, tizenkilenc volt, amikor már Angliában az Oldhamben próbálkozott, és még mindig csak húsz, amikor a holland élvonalbeli NEC Nijmegenben játszott. Miért nem sikerült az áttörés fiatalabb korában?
– Oldhamben két hét után elszakadt a keresztszalagom, azzal vége is lett a történetnek. Hollandia? Már elég régen volt, de így visszagondolva, mentálisan nem álltam készen a kihívásra. Ma szorgalmas, munkás, keményen dolgozó csatárnak tartom magam, de csak az évek alatt váltam ilyenné, fiatalon sajnos nem mindig jellemzett ez a hozzáállás. Emlékszem, hogy az MTK-ban Garami Józsi bácsi és az idősebb játékosok is mondogatták nekünk, hogy most kell odatenni magunkat, most kell magasra tenni a lécet, mert gyorsan elszaladnak az évek. De amikor az ember még fiatal, nem veszi ezeket komolyan, azt hiszi, övé a világ.

– Érdekes, amit mond, mert manapság kapcsán azt lehet hallani, hogy már egészen fiatalon mindent a futballnak rendelt alá. Ez a hozzáállás nem általános?
– Két fontos tényező van: a családi háttér és a közeg. Dominik esetében egyértelmű, hogy az édesapja meghatározó szerepet töltött be a fejlődésében. A közeg szerintem jobb lett ahhoz képest, mint amikor én voltam tinédzser, több ráhatás éri a mai fiatalokat, mint minket annak idején. Nekem huszonöt éves korom környékén nőtt be a fejem lágya, amikor azt láttam, hogy rossz irányba halad a pályafutásom.

Előtte is mindig tisztában voltam vele, hogy mit kellene tenni, csak nem mindig alkalmaztam. Még kölyök voltam, aki eljárt bulizni, és nem mindig tette bele azt a pluszmunkát, amire szükség lett volna. Diósgyőrben ezeket a tanulságaimat is próbáltam átadni a fiataloknak.

– Igaz, hogy a hollandiai kudarc akkora törés volt önnek, hogy csatárból védő akart lenni?
– Igen. Amikor jöttem haza, tizenkét órát ültünk az autóban édesapámmal, és volt idő sok mindent átgondolni. Mivel akkoriban csatárként az önbizalmamat vesztettem, eszembe jutott Juhász Roland példája, aki szintén támadó volt, aztán középső védőként a válogatottig vitte. Gondoltam, magas vagyok, jól fejelek, mi lenne, ha én is megpróbálnám védőként. Kérdeztem aput, mit gondol erről, de rám hagyta, mondván, ehhez én értek. Hazaérve Garami Józsi bácsi beleegyezett a váltásba az MTK-ban, aztán a Paks már erre a posztra igazolt le, de szerintem ott már előre tudták, hogy előbb-utóbb úgyis csatár leszek újra. Így is lett, az első meccsemen centerként dupláztam a Pécs ellen.

Egy hétig úgy volt, hogy vízilabdázó is lehet

– Az édesapja az ob I-ben vízilabdázott. Sosem akarta a vízbe csábítani gyerekkorában?
– Dehogynem! Tízéves lehettem, és már futballoztam, amikor apu leküldött a Komjádiba egy hétre pólós edzőtáborba. Csak azzal nem számolt, hogy a hideg vizet és az úszást is utáltam. Úgyhogy ennyi volt a „vízilabdás” karrierem. Viszont a sportból fakadó versengés végigkísérte a gyerekkoromat, hiszen az öcsém is vízilabdázott, ő most New Yorkban játszik az egyetemi csapatban, a húgom pedig teniszezett.

– Bár ön végül rúgja, nem pedig dobja a labdát, a tanulás terén inkább a pólósok felé húz. Mikor diplomázik?
– Ha minden jól megy, akkor januárban államvizsgázom a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus és vendéglátás szakán. A kurzusokat már régebben abszolváltam, de a szakdolgozatommal csak nemrég készültem el. Azt hozom a családból, hogy a tanulás fontos, a feleségemnek is van három diplomája, én sem akarok lemaradni. Profiként a futball áll az első helyen, de őszintén szólva az edzések és a meccsek mellett belefér, hogy mással is foglalkozzon az ember naponta egy-két órát, és jólesik teljesen más területen is helytállni.

Borítókép: Eppel Márton hosszú idő után újra jól érzi magát a pályán (Fotó: NurPhoto/AFP)