– Szokott álmodni a 2017-es Honvéddal?
– Ha álmodni nem is, de gyakran gondolok arra a csapatra, mert imádtam, szinte a családomnak tartottam. Előzetesen senki sem tartott minket esélyesnek a győzelemre, voltak sokkal tehetősebb csapatok a bajnokságban, de abban az évben valahogy a bajnoki címre született az a kispesti gárda.
Eppel Márton: Még kölyök voltam, aki eljárt bulizni
– Szóba került, hogy a Honvédban futott be, pedig korábban is lett volna lehetősége rá. Tizennyolc évesen debütált az NB I-ben az MTK-ban, tizenkilenc volt, amikor már Angliában az Oldhamben próbálkozott, és még mindig csak húsz, amikor a holland élvonalbeli NEC Nijmegenben játszott. Miért nem sikerült az áttörés fiatalabb korában?
– Oldhamben két hét után elszakadt a keresztszalagom, azzal vége is lett a történetnek. Hollandia? Már elég régen volt, de így visszagondolva, mentálisan nem álltam készen a kihívásra. Ma szorgalmas, munkás, keményen dolgozó csatárnak tartom magam, de csak az évek alatt váltam ilyenné, fiatalon sajnos nem mindig jellemzett ez a hozzáállás. Emlékszem, hogy az MTK-ban Garami Józsi bácsi és az idősebb játékosok is mondogatták nekünk, hogy most kell odatenni magunkat, most kell magasra tenni a lécet, mert gyorsan elszaladnak az évek. De amikor az ember még fiatal, nem veszi ezeket komolyan, azt hiszi, övé a világ.
– Érdekes, amit mond, mert manapság Szoboszlai Dominik kapcsán azt lehet hallani, hogy már egészen fiatalon mindent a futballnak rendelt alá. Ez a hozzáállás nem általános?
– Két fontos tényező van: a családi háttér és a közeg. Dominik esetében egyértelmű, hogy az édesapja meghatározó szerepet töltött be a fejlődésében. A közeg szerintem jobb lett ahhoz képest, mint amikor én voltam tinédzser, több ráhatás éri a mai fiatalokat, mint minket annak idején. Nekem huszonöt éves korom környékén nőtt be a fejem lágya, amikor azt láttam, hogy rossz irányba halad a pályafutásom.
Előtte is mindig tisztában voltam vele, hogy mit kellene tenni, csak nem mindig alkalmaztam. Még kölyök voltam, aki eljárt bulizni, és nem mindig tette bele azt a pluszmunkát, amire szükség lett volna. Diósgyőrben ezeket a tanulságaimat is próbáltam átadni a fiataloknak.
– Igaz, hogy a hollandiai kudarc akkora törés volt önnek, hogy csatárból védő akart lenni?
– Igen. Amikor jöttem haza, tizenkét órát ültünk az autóban édesapámmal, és volt idő sok mindent átgondolni. Mivel akkoriban csatárként az önbizalmamat vesztettem, eszembe jutott Juhász Roland példája, aki szintén támadó volt, aztán középső védőként a válogatottig vitte. Gondoltam, magas vagyok, jól fejelek, mi lenne, ha én is megpróbálnám védőként. Kérdeztem aput, mit gondol erről, de rám hagyta, mondván, ehhez én értek. Hazaérve Garami Józsi bácsi beleegyezett a váltásba az MTK-ban, aztán a Paks már erre a posztra igazolt le, de szerintem ott már előre tudták, hogy előbb-utóbb úgyis csatár leszek újra. Így is lett, az első meccsemen centerként dupláztam a Pécs ellen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!