Nagy István: A kormány számára kiemelten fontos a vidék
Az agrárminiszter úgy fogalmazott: 2010 óta a vidék újjászületésének vagyunk tanúi.
Az agrárminiszter úgy fogalmazott: 2010 óta a vidék újjászületésének vagyunk tanúi.

A baloldal történelmileg utálja a magyar falut és az ott élőket.

Nem feltétlenül elvárás egy útikönyvtől, de lenne itt még egy kis közösségformáló erő is.

Momentum primadonnája hatalmas öngólt rúgott.

Az igazságügyi miniszter Nyíriben, a zempléni település megújult művelődési házának átadóünnepségén mondott beszédet.

Miután az ország éves GDP-jének tekintélyes része a fővárosban termelődik, a vidék egyes területeinek lemaradása hatalmas.

Az Agrárminiszter szerint a Mátravasút fejlesztése is erősíti a vidék turisztikai vonzerejét.
A biztonsági előírásoknak megfelelően, a fürdőkben egyelőre csak a kültéri medencéket lehet használni.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hajdú-bihari szervezetének elnöke elutasította az ágazatot érő támadásokat, miszerint az agrárium lenne a legnagyobb ellensége a környezetnek.
Országosan 1,8 millióan szavaztak a Fidesz-KDNP-re, az ellenzékre pedig 1,36 milliónyian és ezzel az eredménnyel bármikor kiegyeznének egy országgyűlési választáson is – mondta a kampányfőnök.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország hivatalosan is újabb díjazottal gazdagodik.

A főigazgató beszélt a főváros jelenlegi pénzügyi helyzetéről, a jövő évi költségvetésről és a segélyhitelről is.

Nemcsak a 14. havi nyugdíj bevezetéséről döntött a T. Ház.

Arra ébredt a nő, hogy valaki az arcát simogatja.

Trumpnak karácsonyig tart a türelme.

A fenyegetettséget súlyosbítja az online radikalizáció terjedése is.

Drasztikusan nő az ingatlan- és gépjárműadó, emelkedik az osztalék- és tőkenyereségadó, valamint bevezetik a vitatott „Temu-illetéket” is.

Brussels' latest decision on migration has served to clarify Hungarian politics domestically.

Visszavonultan élt utolsó éveiben a művész. Felesége végig mellette volt.

A Liverpool legendája arról beszélt, hogy ő is csinált hülyeséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.