Egyre nehezebben mozdulok és felettébb korszerűtlen vagyok. Így amennyiben néha mégis módomban áll elutazni valahová, úton lenni, megérkezni, szokásaim rabja maradok. Hidegen hagynak a különféle internetes tájékozódási lehetőségek, nem markolászom görcsösen a mobiltelefonomat, megyek az orrom után. Térképet és útjelző táblákat nézegetek, és láss csodát, odajutok, ahová terveztem.
Ha beülök vendéglőbe, kocsmába, kávézóba, nem kommenteket, minősítéseket és minősítgetéseket olvasgatok, elhárítom a manipulátorokat, inkább felmérem a terepet. Tapasztalataim szerint ami másokat esetleg vonz, az engem többnyire taszít. És pontosan úgy vagyok vele, ahogyan azt Vinkó József tökéletesen leírta a Magyar Konyha szeptemberi számában, miközben az étteremkritikák és étterem-kritikusok fájó hiányán tűnődött. „Ma egyre kevesebb újság közöl étteremkritikát, a hagyományos gasztrokritika műfaja kihalóban van. A rengeteg hiteltelen PR-cikk, marketingszöveg miatt persze növekszik a kiábrándultság is. Ma mindenki gasztrokibic. Blogok, honlapok, közösségi oldalak ezrein olvashatunk kulináris élménybeszámolót, az interneten hemzsegnek a kajabubusok, ingyenevők, az egésznek olyan friss, demokratikus látszata van, mintha épp csak felhívtad volna tanácsért a haverodat, hogy hol ebédelj, közben tele a kulináris színpad hamiskártyásokkal, a bejegyzések többsége előre megrendelt PR-szöveg: vagy maga a vendéglős írja, netán a haveri kör.”
Tökéletes kor- és kórisme. Szemernyivel sem jobb a helyzet az úticél-ajánlatok ingoványos talaján, boldog-boldogtalan utazgat összevissza, majd könyörtelenül rázúdítja embertársaira mindazt, ami nélkül egész jól megvoltunk mindaddig.
Magam útikönyveket hurcolászok inkább, különféle teraszokon üldögélek az elgyötört példányokkal, és könyvjelző gyanánt használt megsárgult cetlik, buszjegyek és számolócédulák után kapkodok, ha feltámadna a déli szél. Persze ebben a műfajban is mellé lehet nyúlni, de azért ritkábban, és a Pantheon szárnyanként másfél tonnás vaskapuja még mindig ott van, ahová rakták, és változatlanul ki lehet nyitni egy kézzel, miközben a hátunk mögött Anita Ekberg lubickol legálisan a Trevi-kútban.