A Világbank is a magyar gazdaság növekedésével számol
Erre az évre 3,8 százalékos, míg a következőre 4,3 százalékos GDP-növekedést becsül a nemzetközi szervezet.
Erre az évre 3,8 százalékos, míg a következőre 4,3 százalékos GDP-növekedést becsül a nemzetközi szervezet.

A déli lökéshullámok miatt a legtöbb épület Magyarországon Baranyában, Somogyban és Zalában rongálódott meg

A borszakírók először szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat borait.

A svéd közmédia tudósítója ezúttal két panaszkodó budapesti hajléktalant szólaltatott meg.

A Kéktúra arról szól, hogy megismerjük, bejárjuk Magyarországot.

Nagy feltűnést keltett, hogy Magyarország nem csak a nyugati oltóanyagok iránt érdeklődik.

Eddig összesen 80 ezer adag vakcina érkezett Magyarországra, már 21 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása.

A jövő titkai könnyebben megfejthetők, ha a józan ész diktálja lépéseinket.

Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom! – hangsúlyozta az államfő.

5856 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Északon búskomor köd, délen napsütés.

Egy kis figyelmetlenség tragédiához vezethet.

Szalai Piroska szerint a Tisza adóemelési tervei hátrányosan érintenék a családi kasszát.

Ezek a legveszélyesebb növények a lakókörnyezetünkben.

Az amerikai elnök ügyvédei eredetileg péntek estig adtak határidőt a BBC-nek a dokumentumfilm visszavonására.

A Fitch várakozása szerint a hazai össztermékhez mért ukrán államháztartási hiány az idén eléri a 25,7 százalékot.

Az ukrán elnök taktikai áldozatot hozhatott.

Gyakorlatilag kivezette válogatottját a világbajnokságra, mégis szörnyűnek nevezte a történteket. A Liverpool védője reagált.

Orbán Viktor a Trump elnökkel folytatott tárgyaláson elérte, hogy mentesüljünk az energiaszankciók alól és megmaradjon a rezsicsökkentés.

Frankie Dettori negyvenéves karrierje során 287 versenyt, köztük 195 profi futamot és 23 brit klasszikust nyert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.