Gyalázkodás Bocskaiban
A Jobbik köpönyeg- (Bocskai-) forgató elnöke szerint Soros egyáltalán nem támadta meg Magyarországot.
A Jobbik köpönyeg- (Bocskai-) forgató elnöke szerint Soros egyáltalán nem támadta meg Magyarországot.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma.

Olyan fegyver, amit a jobboldal megrendszabályozására találtak ki, és amit kizárólag a konzervatív emberek megbüntetésére használnak.

Az egészen biztos, hogy Európa addig van, ameddig vannak ilyen főterek.

Magyarország és Lengyelország szándéka nem a zsarolás, hanem a nemzeti érdekek védelme.

Az európai országokban összesen 16 milliárd liter bort termeltek meg a 2019-es évben.

A 2008-tól induló válság idején nálunk az európai uniót jóval meghaladó mértékben csökkentek az árak.

Magyarországon 28 denevérfaj él, többségük kifejezetten veszélyeztetett.

Eric Zemmour filozófus-esszéíró szerint Magyarországgal az a baja Brüsszelnek, hogy ellenzi a bevándorlást.

Teljesen kicserélődött a Nemzetek Ligája négyes döntőjének mezőnye az első kiíráshoz képest.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megmaradt az utánzás kényszere a Tisza-vezérben.

– Nagyon izgalmas volt, érkeznek a videók – üzente a politikus.

Elkapkodták a jegyzetes pulcsikat.

A kormányfő oldalán is követhető az első háborúellenes nagygyűlés.

Az EU bővítési biztosa a korrupciós aggályok ellenére is támogatja Ukrajna EU-tagságát.

A kávé, a marhahús, a banán, a narancslé és a paradicsom is szerepel a listán.

Hová tűntek a kereszténydemokraták és a konzervatívok Nyugat-Európában?

A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.

Both Hungary and Croatia support the EU accession process of Western Balkan countries.

Ünnepélyes sajtótájékoztatón mutatták be a Várkert Bazár 2025-ös adventi programsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.