Következmények nélküli ellenzék
E percemberek észérvek, érvkészletek megfogalmazása helyett egyedül a hangerőt képesek növelni.
E percemberek észérvek, érvkészletek megfogalmazása helyett egyedül a hangerőt képesek növelni.

Magyarország nem adhatja fel hosszú távú céljait az Európai Unió egészét sokkoló helyzetben.

S most kimondhatjuk: visszahódítottuk a labdarúgást, újra van futballunk.

Az M4 Sport az ünnepi időszakban mutatja be a sikeres kvalifikációról készülő dokumentumfilmet.

Az ukrán labdarúgó-szövetség cáfolja a pletykákat, Andrej Sevcsenkónak élő szerződése van.

A román sajtó magyar eksztázisról és elszalasztott lehetőségről ír az Eb-pótselejtező után.

Az AS nevű spanyol sportlap címlapján számolt be Szoboszlai Dominik és a magyar csapat sikeréről.

Először fordult elő a labdarúgó-Eb-k történetében, hogy egymás után kétszer kijutott a magyar csapat.

Marco Rossi Facebook-oldalán üzent a sikerrel megvívott Eb-pótselejtező után.

Bár Kínában, Indiában és Japánban őshonos, valójában még Magyarországon is termeszthető.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megmaradt az utánzás kényszere a Tisza-vezérben.

– Nagyon izgalmas volt, érkeznek a videók – üzente a politikus.

Elkapkodták a jegyzetes pulcsikat.

A kormányfő oldalán is követhető az első háborúellenes nagygyűlés.

Az EU bővítési biztosa a korrupciós aggályok ellenére is támogatja Ukrajna EU-tagságát.

A kávé, a marhahús, a banán, a narancslé és a paradicsom is szerepel a listán.

Hová tűntek a kereszténydemokraták és a konzervatívok Nyugat-Európában?

A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.

Both Hungary and Croatia support the EU accession process of Western Balkan countries.

Ünnepélyes sajtótájékoztatón mutatták be a Várkert Bazár 2025-ös adventi programsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.