Beszélnünk kell arról is, hogy személy szerint mi mit tehetünk szuverenitásunk megőrzéséért, a magyar nemzeti identitás talapzatainak, gyökérzetének ápolásáért.

Manapság szokás kétségbe vonni a nemzet mint fogalom legitimitását azon az alapon, hogy nem lehet közösség az, ahol nincs mindenki között személyes ismeretség. A nemzeteket a szülőföld, nem pedig a vérség és a vallás határozza meg – mondja Roger Scruton angol konzervatív filozófus A nemzetek szükségességéről írott munkájában. Majd így folytatja: „A nemzeti hűség pedig a hely, a tájba belevésődött szokások szeretetén, azon az akaraton alapul, hogy ezeket a javakat közös törvény és közös ragaszkodás védje. A nemzet művészete és irodalma újra és újra a megtelepedést, a szülőföldön való létezést ünnepli, mindazt, ami az embereket a helyhez, a helyet pedig az emberekhez köti.”

A nemzet egy olyan közösséget jelent a tagjainak, ahol otthon érzik magukat, Tamási Áron szavaival:

A közösség és a kultúra viszonya olyan, mint a szőlő és a bor viszonya: a bor a szőlő esszenciája. A kultúra is elidegeníthetetlen a közösségtől, annak ismérve, annak megtartója. Minden közösségnek, minden nemzetnek rá jellemző kultúrája van. A kultúrák sokasága teszi gazdaggá a világot. Az emberiség közös érdeke, hogy mindenki sikerrel gondozza nemzeti létét és attól elválaszthatatlan kultúráját. Ha a kultúrájáról lemond egy közösség, az olyan, mint ha a gyökereitől fosztanánk meg a furmint szőlőtőkéjét, amely így nem tudja felszínre hozni a rá igazán jellemző savakat és ízeket. Az a nemzet, amely lemond a kultúrájáról, az egyéniségét veszíti, az feloldódik a globális egyformaságban, az felszámolja önmagát. A tokaji is leváltható tablettás borral, és rövid távon olcsóbb, szomjat jobban oltó italhoz jutunk. De az élvezeti értékben súlyosan veszítünk, nem beszélve a fejfájósan ébredő másnap reggelről.

Ha egy nemzet engedi lecserélni a saját kultúráját, akkor az gyarmattá válik.

A magyar kultúra szerepe az, hogy a magyar nemzetet megtartsa. Ahogy egy házasságban is tenni kell azért a mindennapokban, hogy ne kiüresedjen, hanem kiteljesedjen, nehézségek esetén is társ maradjon a férj-feleség, ugyanúgy gondozni kell a nemzetet mint közösséget. A nemzet mint közösség megtartója, megújítója a kultúra.

A nyelvében és a kultúrájában él a magyar. Ha megvédjük és gondozzuk nyelvünket, kultúránkat, akkor nyelvünk, kultúránk is megvéd minket. A kultúra hallatlan nagy intellektuális erőforrás, amely a globalizált és közösségi média által uralt világban felértékelődik.

A magyar kultúra embert és nemzetet megtartó szerepét már sokszor tanúsította. Volt felemelkedésünk záloga, nemzeti szabadság küzdelmeink támasza, volt, amikor a megsemmisülés széléről rántott vissza (gondoljunk csak Klebelsberg Kunó felbecsülhetetlen programjára, amely nélkül Trianon a nemzeti kultúra elsüllyedését jelentette volna). Voltak korok, amikor nyíltan ünnepelhettük kultúránkat, és volt, amikor idegen megszállás alatt a megmaradás titkos üzenetét hordozta, sorok között, szinte rejtjelezve. Felemelkedés, nehéz időkben pedig megmaradás nem képzelhető el a kultúra, a tudomány és a cselekvő hazaszeretet nélkül.

A tudomány szerepe, hogy a közös, eredményes boldogulásunk kereteit megteremtse, hogy jól gazdálkodjunk erőforrásainkkal, hogy helyesen válasszunk az alternatívák közül, hogy értsük a minket körülvevő világ jelenségeit. A tudomány szükséges ahhoz, hogy ne maradjunk le az egyre élesebb versenyben, hogy az oktatásba befektetett tőke megtérüljön, hogy legyenek Nobel-díjra esélyes tudósaink. De az emberellenes és közösségellenes ideológiák terjedésének időszakában a tudomány és a társadalom tájékozottsága, műveltsége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a valóság biztonságos talaján vethessük meg a lábunkat, és ne essünk az ideo­lógiák áldozatául.

Fordulóponthoz érkeztünk. Rendkívüli helyzetben van a világ és vagyunk benne mi mint magyar nemzet. Egy korszak van lezárulóban és egy új korszak születőben. De hogy mi az, ami ténylegesen lezárul, mi az, ami születik, és ki az, aki az induló korszak részese lehet, az rajtunk, itt jelen lévőkön is múlik.
Az egypólusú világrend újragondolását nemcsak a visszatért nagyhatalmi rivalizálás sürgeti, hanem a technológiai forradalom is. Az elmúlt időszak legnagyobb változását a fizikai és digitális énünk korlátok nélküli összekeveredése jelentette. A nagy zűrzavarban a digitális én vette át az irányítást, ennek szabályai, normái és viselkedésmintái kezdték meghatározni a fizikait is. A szakemberek azt mondják, hogy a kibertér óceánján való hajózás magas szintű digitális tudást és folyamatos biztonsági intézkedéseket követel meg, és mindez csupán arra lehet elég, hogy legalább az irányítás látszatát megőrizzük. Lassan kiborgokká válunk, szabad akaratunk pedig elillanóban van. Drágán fizettünk a révésznek átnyújtott személyes adatainkkal, a ránk zúduló óriási mennyiségű manipulált információt pedig képtelenek vagyunk megfelelően feldolgozni. Félő, hogy ideológiai, politikai vagy kereskedelmi automatákká válunk, és nem mi állítjuk szolgálatunkba a mesterséges intelligenciát, hanem az vesz birtokba bennünket.

Mindezek mellett a világrend alakításában egyre inkább közvetlen szerephez jutnak a technológiát uraló transznacionális vállalatok. Nem egyszerűen arról van szó, hogy bármikor lehallgathatnak bennünket, beleláthatnak életünk legintimebb részébe is, hanem arról, hogy a nagy techcégeknek olyan mély, minőségi demográfiai, lélekrajzi adatai vannak rólunk, amelyek révén pontosan prognosztizálni tudják várható viselkedési mintáinkat. Befolyásuk életünk minden részletében jelen van, legyen szó az on­line tartalmak meghatározásáról, az űrtechnikáról vagy az emberi mivoltunk legsebezhetőbb pontjairól. Régi tömlőbe új bort ne tölts, tartja a mondás. A transznacionális érdekkörök által szorgalmazott államok utáni világrendet nem akarják a társadalom hagyományos szerveződésére építeni. Az emberiséget az ősidők óta megtartó kulturális értékek gigászi nyomás alá kerültek, ma már forradalmi tett azt kimondani, hogy az apa férfi és az anya nő, a nemzet alappilléreit pedig a családok alkotják.

A nagyhatalmak közötti viszály, illetve az államok világrendje helyébe kívánkozó transznacionális vállalati világrend egyaránt a társadalmak mély és sokrétű megosztásával jár. Mély megosztással szembesülhetünk a járvány-, a migráció-, az ukrajnai, a gender- és megannyi más kérdésben. Miközben társadalmi csoportok egymásnak esve lerombolják nemzeti közösségüket, helyükbe lép a kacagó harmadik, és birtokba veszi elorozott jövőjüket. Klebelsberg Kunó már a 1920-as évek végén arra hívta fel a figyelmünket, ha nem védjük meg kultúránkat és Európa szívében fekvő házhelyeinket, akkor gazdagabb nemzetek fiai idejönnek és felvásárolják földjeinket és szétmorzsolják kultúránkat.

A globális hálózati társadalom hatására nemcsak járványok és pénzügyi válságok, de ideológiák is futótűzként terjednek a világban. A bölcsesség és tudás helyett ideológiák kerültek a középpontba. Érvelés helyett megbélyegzés vált az uralkodó kommunikációs trenddé.

Azonban mi itt, Tokaj-Hegyalján, a múzsák földjén jól tudjuk, hogy ha a művészet, a tudomány és a cselekvő hazaszeretet egymást táplálják, ha a sziréndaloknak ellenállunk, ha a tekintetünket nem a pillanat délibábjára függesztjük, hanem a messze jövendőre, akkor a romlás helyett emberi élet vár ránk és gyermekeinkre, unokáinkra.

Olyan idők várnak a világra, amelyben fel fog értékelődni a nemzeti kultúra és a nemzeti identitás szerepe, és ebben a írótársadalom kitüntetett felelősséget visel. A bőség idején elkényelmesedett a társadalom, az emberi közösségek tartópillérei meglazultak. Bőség idején a bevándorlóországgá vált nyugati államok a párhuzamos társadalmakból fakadó konfliktusaikat egyre nehezebben kezelik. Ma részben elhibázott politikák – például megtévedt energiapolitika – miatt, részben pedig az új világrendért folyó küzdelmet kísérő szankciós politika ­miatt éhínség és gazdasági-társadalmi válság van kialakulóban a világ nagy részén, még a jóléthez szokott Nyugaton is. Energia nélkül nincs mezőgazdaság, nincs ipar, nincs közlekedés, nincs munka, nincs betevő falat. Ma még beláthatatlan az energiaválság következményrendszere, kiváltképp Európában. De az bizonyos, hogy azok a társadalmak, amelyek megosztottak, ott az ínséget súlyos társadalmi konfliktus is tetézni fogja. A bevándorlóországok elképesztő próbatételének leszünk szemtanúi. A nehéz időkben lesz látható, hogy az európai kulturális hagyományok integrálószerepe nélkül az emberi méltóság megvédése és a társadalmak stabilitása is veszélybe kerül.

Egyrészt meg kell küzdenünk azért, hogy megtarthassuk a szuverenitásunkat például gyermekeink védelmében, az energiakérdésben, és ne váljunk a mesterséges intelligencia rabszolgáivá.

Másrészt erősítenünk kell kulturális összetartozásunkat, nemzeti identitásunkat, a határon túli magyarsággal való együttműködésünket.

A globálisan összekapcsolt világban nemcsak az ártó ideológiák terjednek, de a mintaadás is felértékelődik. Ma a magyar példa vonzereje számos országban érzékelhető, bízzunk abban, hogy a józan ész és a kiművelt emberfők bölcsessége féken tartja az elszabadulni készülő indulatokat.
Hadd zárjam előadásomat Csengey Dénes gondolatával: „a kultúra maga az emberi nem, a nemzet, a személyiség szabadságharca, amely nem magát akarja elzárkózásában világgá emelni, hanem az a becsvágya, hogy átjárja, szabadságszerűvé tegye a világot.”

1650 óta, amikor Lorántffy Zsuzsanna meghívta Patakra Comenius Jánost, ilyen intellektuális beruházás nem érkezett erre a vidékre. A Református Collegium hosszú időn keresztül őrizte a lángot, a Patakon tanyázó „szabadság oroszlánjai” pedig védték a hazát. A tokaji írótábor ötven éven keresztül rendületlenül képviselte a magyar kultúra ügyét, hiszem azt, hogy az új egyetemmel összefogva visszaadhatjuk ennek a páratlan szépségű vidéknek a kulturális rangját és a tokaji bornak a régi fényét.

Amikor legközelebb tokaji borral koccintunk, aranyló aszúval, illatos sárga muskotállyal vagy gyümölcsös furminttal, áldomásként mondjuk el Assisi Szent Ferenc mindig aktuális imáját: „tégy békéd eszközévé”, és kérjük Isten áldását a magyar kultúrára, a magyar kultúra, a tudomány és a cselekvő hazaszeretet egységére.

A szerző a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos

Borítókép: Programfüzet egy résztvevő kezében az 50. Tokaji Írótábor megnyitóján Tokajban 2022. augusztus 22-én (Fotó: MTI/Vajda János)