Ezerkétszáz fölött a napi új fertőzöttek száma hazánkban
Az időseket kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására!
Az időseket kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására!

Eric Zemmour szerint Brüsszelnek nincs igaza, mert Orbán Viktor demokráciafelfogása helyes.

A változtatások előtt fontos figyelembe venni az érintettek körét, amely elsősorban a lakosság.
Csütörtökön 950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.

Magyarországon évente alig 20-25 ezer családi házat újítanak fel és szigetelnek tulajdonosaik.
A jogállamisági kérdést le kell választani az EU költségvetési kerete és a helyreállítási alap témájáról – hangsúlyozta Kövér László.

Az elhunytak száma 1023 főre emelkedett, 12 164-en pedig már meggyógyultak.

A WHO-nál egyetértenek abban, hogy az ország működőképessége és az emberek megvédése egyszerre lehetséges.

Ahhoz, hogy az ország működjön, a diplomáciának és a külpolitikának is működnie kell – hangoztatta Szijjártó.

A legújabb teszt esetében egylépcsőssé válik az eljárás, amivel legalább hat órát spórolnak a szakértők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.

Fiatalokból áll az új digitális polgári kör.

A párt programalkotásért felelős vezetője elszólta magát.

Az ellenzék feladná a szuverenitást – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Ismeretlen „állami művelet” borzolja a kedélyeket.

A TikTokon és Instagramon számos videó terjed, amelyben a fiatalok egyértelműen elutasítják a sorkatonaságot.

Nem véletlenül alakult ki pánik a szomszédos országban.

A Soroksár edzője szóvá tette, hogy játékosai hatalmasat hibáztak a Budafok második góljánál.

A Tisza Párt elnökének beszéde alatt már hazaindultak az emberek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.