Rendkívül jelentős előrelépést sikerült megtenni azon az úton, hogy demokratizáljuk a közgyűjteményeinket: azaz a virtuá­lis kiállításokkal, hozzáférhető digitalizált tartalommal otthonról is megtekinthessük azokat. A Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Mú­zeum s még számos műhely készít rendszeresen virtuális kiállításokat.

Múzeum- és internetnap: a közgyűjtemények széles körű digitalizálása révén a kultúrafogyasztási szokásokat hozzá lehet igazítani a megváltozott technikai környezet teremtette igényekhez. Ezzel olyan új típusú oktatási anyagok is készülnek, amelyek hozzájárulnak a digitális-kulturális környezet fejlődéséhez, az értő médiafogyasztáshoz.

A létrehozott digitális tartalmakra mind több helyen korszerű szolgáltatásokat építenek a legszélesebb társadalmi hasznosulás érdekében. Mindez elősegíti azt az alapfeladatot is, hogy magyarként bárhol is legyen otthon a világban valaki e kiállításokon keresztül is megélhesse és megérthesse az egykori és mai magyar tájak, magyar várak, magyar életképek, a teremtett és épített gazdagságunk, az irodalmi remekek sokrétű szépségét s történeteik üzenetét.

A kulcs persze itt is a stratégiai implikáció érvényesítése, amely csakis arra épülhet, hogy a nemzeti értékek, hagyományok értő és vonzó módon továbbadódjanak. A nemzet mint emlékezetközösség olyan élménycsomópontokat kapjon a múzeumokban és azok virtuális változataiban, amelyek a hazaszeretetet önmagában kimondatlanul is erősítik, a magyar művészeti értékek és természeti táj megismeréséhez éppúgy közelebb hoznak, mint a hazánk műgyűjteményeiben gyarapodó világhírű alkotások megismerésén keresztül az egyetemes művészet értékeihez – s azoknak viszonyához mindahhoz, amit a hazaszeretet jelent.

A magyar kultúrának együttes élménnyé kell válnia, ebben is elsőrendű feladatuk van a múzeumoknak, miként abban is, hogy az egyre bővülő virtuális anyagokat egységesen becsatornázza a közoktatásba, megfelelő együttműködések segítségével a tanrend részéve tegye, múzeumpedagógusaink pedig értő szakképzést adjanak az iskolai tanároknak annak érdekében, hogy ne teherként, hanem lehetőségként éljék meg a Nemzeti alaptantervben foglaltakat a virtuá­lis kiállítási anyagok átadásával.

Mindezt nemzetközi mércével mérve is a legmagasabb fokon, és megingathatatlanul patrióta szellemben kell tenni. A tudás és a szemlélet értő párosítása azért is igen fontos itt, mert az oktatás, az e-learning alkalmazások a világban egyre nagyobb üzletet jelentenek és itthon is tele a padlás jó szándékú és fekete öves szélhámosokkal. Feltűnnek rendre a „design thinkingről” rózsaszín post-iteken kommunikáló, látványos vetítéseken a semmit prezentáló alakok éppúgy, mint a magyar adóforintokból nem a magyar kultúra gyarapítását, hanem valamilyen nemzetközi divatáramlatot kiszolgálni igyekvő törekvések reprezentánsai.

„…te mondd magadban, behunyt szemmel, / csak mondd a szókat, miktől egyszer / futó homokok, népek, házak / Magyarországgá összeálltak.” – Csakis ezzel az illyési tudással szabad a valós és virtuális terekben a múzeumi és oktatási munkát elvégezni, s akkor a magyar kultúra közgyűjteményekben fellelhető egyetemes kincsestárát bizonyosan sikerül a gyerekeknek is átadni úgy, hogy az információs versenyben, amely a gyermekek kognitív kapacitásának lefoglalásáért zajlik, nyerhessünk. Hiszen nem egyszerűen arról van szó, hogy a múzeumoknak olyan űrt kell betöltenie a gyerekek életében, amit ők sehogyan sem tudnának mással lekötni. Egyre növekvő mennyiségű izgalmas, érdekes és hasznos dolgot tudnak találni maguktól is, ebben a térben kell megfelelni, hagyományos elvárásainkkal, ám új, versenyképes módokon átadott tudással.

S hogy mennyi feladat van még, arra egy apró példa: az amerikai légierő különböző korszakokhoz/konfliktusokhoz/háborúkhoz használt repülői ma bármely magyar diák által elérhetők attraktív módon otthonról, míg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum digitális tartalmai az internet hőskorát idézik.

A kultúrateremtő gróf, Klebelsberg Kunó így beszélt: „Olvasmányaim közben sohasem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy a költőket és írókat elsősorban nem a múzsák, hanem a patriotizmus izgatta, indította, ösztönözte irodalmi munkáikban. Költöttek és írtak, hogy a magyar nemzet ne legyen más, hatalmas irodalommal bíró népeknél alábbvaló. Nemzetiségünk fennmaradását várták attól, hogy irodalmi kultúrát tudnak itt kifejleszteni.” Csodálatos olvasmányélmények vezethették erre a felismerésre, magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak is hasonlót remélek, s a különböző közgyűjtemények céljainak fókuszában is elsőrendű ezeknek az élményeknek az átadása.

A virtuális múzeumok természetesen sohasem helyettesíthetik a műtárgyak személyes megtekintésének mágiáját. Ugyanakkor a közgyűjtemények értő módon történő virtuális prezentálása nélkül sohasem tehetjük széleskörűen vonzóvá az új generációk számára sem a múzeumlátogatást, sem a megannyi magyar műremekből összeálló gazdagságot, szépséget és tudást, amelyet múzeumaink kínálnak, s amely nemzeti emlékezetközösségünk része.

A szerző közíró, tanácsadó

Borítókép: Néprajzi Múzeum (Fotó: Teknős Miklós)