Kaszát ragadnak
Ezen a szombaton újra kaszával aratnak a főváros melletti Maglódon – igaz, csak a kombájn által e célból meghagyott búzatáblán.
Ezen a szombaton újra kaszával aratnak a főváros melletti Maglódon – igaz, csak a kombájn által e célból meghagyott búzatáblán.

Magyarországra nézve is aggasztó értékeket mutattak ki.

Harminckétmilliárd forint értékű beruházás indul.

Ha valaki nem tartja be a jogszabályokat, akkor számot kell vetnie a leírt, világos jogszabályi következményekkel.

Manfred Webernek olyannyira elege van, hogy össze is dobtak gyorsan egy pártot, ezt Tisza Pártnak hívják.

A nemzetgazdasági miniszter a hongkongi lehetőségekről egyeztetett.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán, a magyar–török gazdasági vegyes bizottság ülését követően számolt be a terv veszélyeiről.

Ma Törökországban arról tárgyalunk, hogy hosszú távon biztosítható legyen az olcsó orosz energia Magyarországra szállítása – írta Facebook-bejegyzésében a külgazdaság és külügyminiszter.

Az az érdekünk, hogy a NATO egy erős védelmi szövetség maradjon – jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfői csúcstalálkozót követően Hágában.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint keleti szomszédunk legfeljebb csatlakozási kérelmet nyújthat be.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.