Vatikáni titkokról tabumentesen
Ferenc pápa első magyarként az ELTE Történeti Intézetének docensét nevezte ki a Pápai Történettudományi Bizottság tagjává.
Ferenc pápa első magyarként az ELTE Történeti Intézetének docensét nevezte ki a Pápai Történettudományi Bizottság tagjává.

Tamás Ilona 2011 áprilisában kapta meg magyar állampolgárságát, melynek következtében Szlovákiában törölték a címlistáról. Százévesen is küzdött a magyarság jogaiért.

Öt kontinens magyarjainak jelképes találkozása – így aposztrofálja a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház azt a kezdeményezését, amellyel a színházi világnap alkalmából készül.

Kötter Tamás: A Nyugat egyetlen eszménye és célja a fogyasztói társadalom működtetése maradt. Az íróval a magyar hősökről és a Netflix-nemzedékről is beszélgettünk az interjúnkban.

Az erős belső támogatással rendelkező király, akinek figyelmét uralkodása nagyobb részében a külpolitika kötötte le, igen fiatalon hunyt el.

Szédelegve ágál a magyarországi bulvárláp oldalvonalánál egy Puzsér nevű sérült személyiség.

Majnek Antal a technikatanár szerzetesekről, a kárpátaljai magyarellenességről és a KGB utódjáról.

Hetvenöt éve szentesítették a csehszlovák–magyar „lakosságcsere” egyezményét.

A magyar hősök tettei, példái az identitásunkat erősítik, gerincességük, áldozatvállalásuk hitet és reményt ad a kitartáshoz.

Ha magyargyűlöletről van szó, tökéletes az összhang a két médiaszemélyiség között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel is szemet vetett a magyarok befizetéseire, a pénz pedig mehetne Ukrajnába.

Év végéig tart az akció.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Mutatjuk az élelmiszerek listáját!

Nem tudta kikerülni a csúszós kanyarban az út középen álló pickupot.

Oscar Piastri olyat bukott, hogy abból tavaszig biztosan nem áll fel Max Verstappennel szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.