Verespatakon a világ szeme
Világörökségi helyszín lett a régi Magyarország egyik legfontosabb bányavárosa.
Világörökségi helyszín lett a régi Magyarország egyik legfontosabb bányavárosa.

Európa ma már sokkal inkább mi vagyunk, mint ők, legbelül pedig mélységesen szégyellik magukat ezért, de ezt nyíltan nem merik beismerni.

Az Ezerkilencszáztizenkilenc című alkotás elnyerte a Magyar Mozgóképfesztivál legjobb kisjátékfilmnek járó elismerését.

A Világítótornyok voltunk és leszünk című kötet a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete elmúlt csaknem három évtizedes munkáját mutatja be.
Zelei Miklós A kettézárt falu című könyvéből írt színdarabját egy csehországi színházi fesztiválon mutatják be.

Az erdélyi magyarság legnagyobb városnapjellegű fesztiválját augusztus 17. és 22. között rendeznek meg.

Képzeljék el azt, hogy nincs Trianon, s előtte Gyulafehérváron sem gyűlnek össze a nagy területrablás bukaresti hátszelű előkészítői.

Mi mással kezdődhetne sorozatunk, mint egy csoda szép régi képeslappal a nemzet fővárosáról.

175 éve hunyt el Horvát István történész, egyetemi tanár, a XIX. századi alternatív nyelvészet kulcsfigurája.

Ez a térdeplés csak arra való, hogy közben elfelejtsék: a világuk nem térden, hanem a feje tetején áll. De ez legyen az ő bajuk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Nem tudta kikerülni a csúszós kanyarban az út középen álló pickupot.

Oscar Piastri olyat bukott, hogy abból tavaszig biztosan nem áll fel Max Verstappennel szemben.

A 27 éves sportoló másodszor diadalmaskodott a sorozatban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.