A térség legnagyobb településén, Ungváron sétálva nagyon kellett fülelnünk ahhoz, hogy meghalljuk a magyar szót – holott őshonos népek vagyunk ezen a földön. A városban az üzletek és a vendéglátóhelyek neve legtöbb esetben cirill betűkkel kiírva díszeleg, és már a magyar iskola sem meri kitenni a nemzeti lobogót, csak az ukrán zászlót. Az eladók államnyelven köszöntöttek, ha betértünk a boltokba, többségében azért, mert egyáltalán nem tudnak magyarul. Mások viszont megvárták, hogy mi szóljunk hozzájuk először – és a magyar szóra magyarul feleltek. Ez az óvatosság abból ered, hogy a 2019-ben elfogadott államnyelvi törvény keretében kötelező az ukrán nyelvű kiszolgálás, kivéve, ha a vevő más nyelven szólítja meg az eladót.
Az ukrán mind fölött
Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke és a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanára lapunknak elmondta, hogy a városokban többen beszélnek ukránul, mint korábban, aminek azonban nem a nyelvtörvény az oka, hanem az, hogy a kelet-ukrajnai háború következtében elindult egy erőteljes nacionalista folyamat az ukránok körében.
– Ez egy mesterséges és erőltetett ukranizáció: ukrán varrott ingben járnak, mindent kékre-sárgára festenek, az autók tükrén ukrán zászlók fityegnek. A korábbi énjükhöz képest jobban meg akarják mutatni, hogy ők mennyire ukránok
– magyarázta a számítástechnika-tanár.
– Többen vannak, akik korábban oroszul beszéltek, és átváltottak az ukránra. Az oroszt az ördöggel azonosítják
– tette hozzá Popovics Pál.
Az ukrán–orosz konfliktus tehát az oka annak, hogy Kijev az utóbbi években több olyan törvényt is bevezetett, amellyel jelentősen korlátozta az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek helyzetét.
A 2011-ben még százötvenezerre becsült kárpátaljai magyarság pedig erősen fogyatkozik – az elvándorlások következtében ma már csak mintegy százezren lehetnek –, és mindennapi harcot vív az alapvető jogaiért.
Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó (KISZó) kárpátaljai hetilap lapigazgatója a Magyar Nemzetnek kifejtette, hogy a nyelvtörvény 2030-ig fokozatosan vezet be szigorításokat a nyelvhasználatban például a hivatali ügyintézés, a kereskedelem és a vendéglátás terén, a jogszabály tehát a hétköznapi élet valamennyi területére kiterjed.
– Ha a nyelvtörvény betetőzik, a kisebbségi nyelvhasználatot száműzi az egyházak és a háztartások szintjére, de már a boltból, a hivatalból és az iskolából kiszorul a magyar nyelv
– részletezte.
Arra a kérdésünkre, hogyan érinti majd a jogszabály a magyar nyelvű sajtó működését, a KISZó lapigazgatója azt válaszolta: ha a nyomtatott sajtó más nyelven jelenik meg, kötelező lesz ukránra fordítani, és az eredeti példányszámmal megegyező mennyiségben megjelentetni.
– Ebből akár még előnyt is kovácsolhatnánk, és el tudnánk juttatni a véleményünket az ukránság felé, de ehhez semmiféle anyagi támogatást nem kapnánk Ukrajnától
– tette hozzá a lapigazgató.
A KISZó szerkesztősége után a városban működő TV21 Ungvár nevű regionális televízióhoz is ellátogattunk, hogy ott is felmérjük az ukrán nyelvtörvény hatásait. Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója arról tájékoztatott minket, hogy jelenleg a műsorok 75 százalékát államnyelven kell sugározniuk, így a műsoridőnek legfeljebb a 25 százaléka marad meg a magyar nyelvű adásokra. Bár már ez sem tűnik túl kiegyenlítettnek, a nyelvtörvény keretén belül az arány 2024-től kilencven-tíz százalékra módosul, természetesen az ukrán nyelvű műsorok javára.
– Ez egyértelmű visszafejlődés. Az ukrán alkotmányban, amit érdekes módon nem vettek figyelembe a nyelvtörvény elfogadásakor, van egy olyan passzus, hogy új törvényekben vagy jogszabály-kiegészítésekben nem lehet visszavonni a már meglévő jogokat
– fejtette ki. Kulin Zoltán a Magyar Nemzetnek arról is beszámolt, hogy az elmúlt években meghozott törvények – a nyelvtörvény, az oktatási törvény és az őshonos népekről szóló törvény – elsősorban a legnagyobb létszámú ukrajnai nemzeti kisebbség, az oroszok ellen irányulnak, ám Tóth Mihály kárpátaljai származású alkotmányjogász elmondása szerint Ukrajnában a magyarok megítélése 36 százalékot romlott az utóbbi években.
– Az oroszok után a magyarok a második számú közellenség. Miért? Azért, mert csak mi hallatjuk a hangunkat ezen törvények ellen
– emelte ki Kulin Zoltán. Hozzátette: a többi nemzeti kisebbségnek nincs annyira kiépítve az oktatási hálózata az óvodától a főiskoláig, hogy legyen mit elveszteniük.
Magyar nyelvű szigetek
Lapunk betekintést nyerhetett néhány magyar nyelvű iskola működésébe is Ungváron, Munkácson és Beregszászban. Ezek az oktatási intézmények olyanok, mintha apró magyar nyelvű szigetek lennének, ahol a kárpátaljaiak még szülőföldjükön érezhetik magukat. Bár az ukrán törvénykezés egyelőre még nem tiltja, hogy az iskolák épületein nemzeti jelképünk, a magyar zászló is ott virítson, az inzultusok elkerülése érdekében az intézmények vezetői jobbnak látják, ha csak az ukrán zászlót teszik ki. A tantermekben szintén kötelező, hogy kint legyen az ukrán címer – erre irányuló hatósági ellenőrzések is előfordulhatnak –, ám ezekben a helyiségekben hazánk koronás kiscímere is megbújik még. Ez azonban hamarosan megváltozhat, hiszen Kijev nemsokára újabb jogszabállyal, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló törvénnyel áll elő, amely az előrejelzések szerint nem biztosítja majd a nemzeti szimbólumok használatának jogát az Ukrajnában élő kisebbségek számára.
Az iskolák tanári karát azonban ennél jobban foglalkoztatja jelenleg, hogy megmaradhat-e egyáltalán a magyar nyelvű oktatás Kárpátalján. Kovács Péter, az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium igazgatója lapunknak elmondta, hogy
a 2017-es oktatási törvény 7. cikkelye 2023-ban lép életbe, amely szerint a diákoknak ötödik osztálytól kezdve a tantárgyak negyven százalékát ukránul kell tanulniuk, majd a tizedik osztálytól ez az arány már nyolcvan százalékra nő.
Arra a kérdésünkre, milyen hatása lesz ennek a kárpátaljai magyar közösségre nézve, az intézmény vezetője annyit felelt: borzasztó. Ez az egy szó teljes mértékben kifejezte, milyen tragédia vár a magyarságra, ha elveszik tőle azt a jogát, hogy anyanyelvén taníthassa a felnövekvő generációt – hiszen ez óriási csapást mérne a magyar identitás megőrzésére is.
Rég megtanultak együtt élni
Bár az intézményben az oktatás egyelőre még magyar nyelven folyik, észrevettük, hogy a diákok maguk között sokszor átváltottak az ukránra a szünetekben és a tanórákon, attól függően, hogy éppen melyik nyelven tudták jobban kifejezni magukat. Ez nem is olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a többségük kétnyelvűként éli a mindennapjait: Kovács Péter elmondása szerint az intézmény 265 tanulójának hatvan százaléka ukrán–magyar vegyes házasságból származik.
A kárpátaljai magyarok és az ukránok többsége ugyanis már rég megtanult együtt élni, és a hétköznapokban nem tekint egymásra ellenségként.
Ahogyan pedig fogy a magyarság, és az ukránok a kelet-ukrajnai konfliktus elől menekülve átköltöznek az ország nyugati részére, például Kárpátaljára, a vegyes házasságok száma is emelkedik.
Az iskolákban azt is megfigyeltük, hogy a boldogulásukat nemcsak az ukrán törvények, hanem az országban uralkodó gazdasági nehézségek is akadályozzák. Az igazgatók, akik szívélyesen körbevezettek minket az intézményekben, arról is beszámoltak, hogy a fejlesztések, az épületek korszerűsítése, esetleg kibővítése nem jöhetett volna létre Magyarország támogatása nélkül. Szavaik pedig igazi, mély háláról tettek tanúságot hazánk felé, amely anyagilag és politikailag is biztosítja a létezésüket. Utunk során nemegyszer hallottuk a kárpátaljaiak körében, hogy a magyar kormány kiállása nélkül elvesznének Kijevvel szemben. Kétségbeesést azonban egyáltalán nem láttunk az itteni embereken, akik minden problémájuk közepette összetartva és töretlenül hisznek a magyarságban.
