„Jól elkonzerválva a világtól”

Igyekszünk azon dolgozni, hogy a magyarságtudatot – amelyet esetleg nem hoz otthonról a gyermek – tőlünk megkapja – foglalja össze küldetését Vaszi Levente oktató, a Fölszállott a páva közönségdíjasa. Szülőfalujában a mindennapi néma küzdelemről és a Moldvai csángómagyar oktatási programról beszélgettünk vele.

Mire leülünk a teremben, amelynek falát ütőgardonok – vagyis gardonyok – és az elődök régi képei díszítik, a zsivaj is elül; a gyerekek hazafelé veszik az irányt, csak Vasziék három csemetéje marad. Mi pedig a csángó oktatási programról kezdünk beszélni. 

Vaszi Levente, miután tanulmányai végeztével visszatért szülőfalujába, magyar–földrajz szakos tanárként arra tette fel az életét, hogy az újabb nemzedékek is megismerjék gyökereiket és továbbvigyék a több évszázados hagyományokat.

 Kósteleken egy mulatság, egy pünkösdi vagy húsvéti bál, egy lakodalom a mai napig úgy zajlik, mint kétszáz évvel ezelőtt. „Az emberek itt ebbe nőnek bele. Ide nem szivárogtak be az új stílusú zenék. Nincs olyan ember, aki ne tudna népdalt énekelni vagy táncolni. A gardony és a hegedű nem hiányozhat egy lakodalomból sem; főleg a fiatalokat, de az időseket is megmozgatja” – mondja, majd elégedetten teszi hozzá, hogy ennyire hátra vannak maradva, hála Istennek. 

Az oktatási program Kósteleken 2004 végén kezdődött a néhai moldvai csángó származású pap, Salamon Antal kérésére, aki a hittanórákon igyekezett megtanítani magyarul írni és olvasni a csángó gyerekeket, köztük Vaszi Levente szüleit is. Kóstelek megfordulópontja – ahogy fogalmaz – akkor következett be, amikor Ferenc András és Imre Éva frissdiplomás magyar szakos tanárokként a faluba érkeztek és tíz éven keresztül tanítottak magyarul. „Ez alatt az idő alatt újra megtaláltuk az identitásunkat, mert addig úgy voltunk, mint az ablaktányér, hogy se künn, se benn. Erről vannak a székelyek, arról a csángók, s magik mifélék? Mi vagyunk a kóstelekiek” – utal Tánczos Vilmos dokumentumfilmjére, amelyben a kolozsvári néprajzkutató idős, moldvai magyar ajkú férfiakat és nőket szólaltatott meg. 

A Moldvai csángómagyar oktatási program keretein belül elsősorban magyar nyelvet és irodalmat tanítanak, de van hangszeres, valamint kézművesoktatás és hagyományőrzés is. Jó ideig csak ez az egy lehetőségük volt a helybélieknek, hogy magyarul taníttassák a gyermekeiket, végül a szülők kérést fogalmaztak meg a román állami iskolához, hogy tartsanak magyar órákat; így lehetőség nyílt erre is, délutáni oktatás keretei között. „Amikor 2012-ben hazajöttem, befészkelődtem a román iskolába, hogy erősödjön a mi szavunk” – árulja el Levente, aki azóta tanít földrajzot és történelmet is. Mint mondja, így tud egy kicsit a magyar történelemből is súgni a diákoknak, hiszen a román történelemkönyvekből nem tudnak meg semmit. Ebből aztán persze adódott probléma, hiszen magyarul is beszélt, és, ahogy mondta, a falnak is füle volt. A hír eljutott az iskolaigazgatóhoz, aki megrótta emiatt. Végül azonban létrejöhetett a kisebbségi történelem elnevezésű tantárgy, amelyet Vaszi Levente felesége, Médea tanít magyar nyelven. 

„Igyekszünk azon dolgozni, hogy a magyarságtudatot – amelyet esetleg nem hoz otthonról a gyermek – tőlünk megkapja” – foglalja össze végül küldetését Vaszi Levente, aki szerint a hazaszeretet náluk a népművészeten keresztül mutatkozik meg leginkább. 

Mint mondja, szeretik szülőföldjüket és az ott élő embereket, a gyermeknek pedig olyan alapot adnak, amelynek köszönhetően, bárhová is indulnak a nagyvilágban, a szívük mindig hazahúzza őket. Jómagam csak néhány órát töltöttem a faluban, mégis érzem ennek a kijelentésnek a súlyát. Ahogy elindulok visszafelé a hosszabb, de biztosabb úton, követve a sziklákkal szegélyezett, hol sebesen zúgó, hol pedig lassan csörgedező patakot, hálával gondolok arra, hogy vannak még ilyen, a globalizált nyugati világtól elzárt helyek és olyan emberek, mint Vaszi Levente is, akik nem őrzik, hanem élik és éltetik a magyar hagyományt.