Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy az első világháború centenáriuma idején megtörtént a háborús veszteségek legismertebb katonai és polgári közigazgatási forrásainak feldolgozása, az adatok 2020 óta már elektronikus adatbázisokban is elérhetők. Ezek létrehozásában a Magyar Nemzeti Levéltárnak is meghatározó szerepe volt, közzétételükre az általa működtetett Adatbázisok online felületen is sor került. Ezek az adatbázisok azonban a korabeli eljárási gyakorlatok és források hiányosságai miatt korántsem teljesek, illetve a polgári halotti anyakönyvi adatok csak a mai Magyarország területére vonatkoznak.
Hangsúlyozta továbbá, hogy intézményük a magyar nemzet levéltára, ezért kiemelt feladatuknak tekintik a határon túli magyar iratanyag feldolgozását is. Példaként említette a szovjet fogolytáborokba hurcolt magyarok kartonjainak hazajuttatását, majd hozzátette: Molnár Tibor Bácskával kapcsolatos munkájának szintén köze van ehhez a hungarikák összegyűjtését szorgalmazó misszióhoz.
A kötetet bemutató Pintér Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezetője, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke rámutatott: a szerző új kötetében a háborús veszteségkutatás egy eddig teljesen ismeretlen forrástípusát, az újra házasságot kötni szándékozó özvegy kérésére lefolytatott katolikus egyházi holttá nyilvánítási eljárások dokumentumait vizsgálja. A páratlan adatgazdagságot rejtő irategyüttest a területileg illetékes Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár őrzi. A kötet 84 bácskai település 1334 egykori lakójának holttá nyilvánítási eljárását és adatait ismerteti.
A különleges források segítségével a személyes sorsokon túl katonai alakulatok történetének és események eddig ismeretlen epizódjai is feltárulnak előttünk.
Pintér Tamás végül felvetette, hogy Molnár Tibor adatgazdag művét érdemes lenne továbbgondolni és az új forráscsoportot, a holttá nyilvánítási iratokat – a Magyar Nemzeti Levéltár közreműködésével – akár az egész Erdély területén illetékes Gyulafehérvári Főegyházmegyében, majd később a Kárpát-medence más részein is feltárni.
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a kutatás és annak folytatása iránti érdeklődését és nyitottságát kifejezve elmondta: magyar és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű az a kutatómunka, amelyet a mai Magyarország határain túl Molnár Tibor, a Zentai Történelmi Levéltár munkatársa 1999 óta végez. Egyházjogászként rendkívülinek nevezte, hogy a szerző a holttá nyilvánítási eljárásokat használta fel kutatásához, hiszen ezekre az iratokra senki sem gondolt korábban a veszteségkutatás forrásaként.
– Könyvkoporsókat készítünk, újratemetjük az egykori hősöket, megpróbáljuk bevésni őket a nemzet emlékezetébe, hogy ne vesszen kárba a hazáért hozott áldozatuk – mondta munkájukról Molnár Tibor. A szerző felszólalásában a vizsgált eljárások kapcsán hozzátette, hogy a holttá nyilvánítás sok esetben életmentő volt az egyedül maradt özvegyek számára, hiszen enélkül nem házasodhattak volna újra, egyedülállóként pedig aligha tudtak volna gondoskodni a rájuk maradt gazdaságról és gyermekeikről. A kutató hangsúlyozta: ennél az eljárásnál kiemelten fontos volt a szemtanúk beszámolója, mivel az egyház nemcsak jogi megoldást szeretett volna adni a problémára, hanem erkölcsi bizonyosságot is akart az elesett katona haláláról.
Az In nomine Domini! – A Kalocsai Érseki Szentszék által egyházilag holttá nyilvánított első világháborús bácskai katonák adattára című kötet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában a Délvidékiek a nagy háborúban című sorozat negyedik köteteként jelent meg 2021-ben. Közzétételét a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
A borítókép forrása: Fortepan/Moravecz János
Vérfürdő Szávakölpénynél
Kizárólag az egyházi holttá nyilvánítási jegyzőkönyvek forrásanyagából volt megismerhető például annak a 43 szabadkai huszárnak a megrázó története, akiket 1914. szeptember 6-án Szávakölpénynél ejtettek fogságba és végeztek ki brutális kegyetlenséggel a szerbek. Az ebből született cikket Huszárballada címmel közölte a Nagy Háború blog, az írást ide kattintva tudja elolvasni. A kalocsai iratanyagban hét kivégzett huszár holttá nyilvánítási iratai maradtak meg, amelyek tanúvallomásaiból aprólékos pontossággal rekonstruálni lehetett a drámai eseményeket.
Óriási veszteség
Az első világháború – nem véletlenül hívják nagy háborúnak is – és annak végkimenetele meghatározta a magyarság egész XX. századi történelmét, sőt következményei a mai napig hatnak. A korabeli Magyarország 661 ezer főt veszített el a csatatereken, így több katonája esett el az 1914 és 1918 közötti években, mint a nemzetünk korábbi történelme során vívott háborúkban együttvéve.
