Ennek a törekvésnek a jegyében adták ki idén a Kényszerű rabság, kettétört sorsok, jelöletlen sírok. A gulágkutatás fehér foltjai című kötetet Kovács Emőke szerkesztésében. Mint Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke megfogalmazta a kötet nyitócikkében: „A mai kor embere – érthető módon – általában csak szép és békés dolgokról szeret olvasni. Közel nyolcvan esztendeje térségünket elkerülik a háborúk, és már csak hírből ismerjük az elhurcolások, a szovjet és hazai kényszermunkatáborok történetét. De mégis mindannyiunk családtörténetében fellelhetők nyomok ezen nehéz időszakokból. Generációink múltfeldolgozási stratégiáiban, múltunk megértésében, tiszteletében, a tanulságok levonásában, de a jövőbeni tervek és értékek kialakításában segíthet e kötet is. Nem lesz könnyű olvasmány, elég, ha csak részenként olvassák, és elgondolkodnak rajta: milyen sors jutott eleinknek a Kárpát-medencében 1945 táján? Milyen sors jutott a szovjet rabságba hurcoltaknak a hazatérést követően? S mi várt rájuk a rendszerváltoztatás után? Milyen tendenciák, történelmi folyamatok húzódtak a háttérben, hogyan viszonyult mindehhez a fejlett nyugati világ?”
Az alapítvány működésének, rendezvényeinek és a világhálón ingyenesen elérhető kiadványainak a célja nem más, mint hogy életben tartsák a gulágon elhunyt, illetve ott szenvedett több százezer magyar emlékét.
A tanulmánykötetben forrásértékű és alapos írások kaptak helyet. A tizennégy igényes történelmi dolgozat közül itt csak néhányat említhetek meg.
Bertalan Péter, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa – mintegy a világtörténeti és nemzetközi politikai háttér bemutatásaként – a Szovjetunió mint szuperhatalom kialakulásának, meggyengülésének, bukásának, majd széthullásállnak hét évtizedes folyamatát mutatja be.
Domonkos László író Szovjet Spartacusok című írásában a gulágtáborok lázadásait mutatta be, hisz 1923 és 1956 között összesen 18 lázadás – nagyszabású éhségsztrájkoktól a fegyveres felkelésekig – zajlott le Vorkutától Ekibasztuzig, Kolimától Krasznojarszkig.
Kiss Dávid, a Veritas munkatársa a Magyar Kommunista Párt hadifogoly-politikájáról közölt részleteket. Ez azért is fontos téma, mert a kommunista diktatúra kiépítésének befejezése (1948) előtt már több százezer magyar hadifogoly térhetett vissza hazánkba, akik megtapasztalhatták a kommunista erőszak kegyetlenségét, a szovjet kényszermunka- és hadifogolytáborok borzasztó világát és a „létező szocializmust”. 1945-ben 200–250 ezer, 1946-ban 20-30 ezer, 1947-ben jó százezer magyar hadifogoly jöhetett haza, akik vélhetően nem voltak túl jó véleménnyel a kommunista rendszerről. Kovács Emőke, a kötet szerkesztője és a kiadó alapítvány munkatársa Rózsás János író, műfordító gulágélményeiről írt fontos tanulmányt, míg Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője Karig Sára, a szociáldemokrata költőnek, szerkesztőnek, műfordítónak a szovjet lágervilágban politikai fogolyként eltöltött éveit dolgozta föl.
