Fejszével állt bosszút ismerősén, lezárult az eljárás
A férfi a kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését.
A férfi a kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését.

Aszályos időszakban felértékelődhet a klímaváltozásnak ellenálló fajta.

Az aszály miatt nagy bajba kerültek a gazdálkodók, többen végleg felhagyhatnak ezzel a munkával.

A miniszterelnök úgy véli, hogy aki a saját választókerületében nem tud nyerni, az nem tud nyerni országosan sem.

Nettó százezer forintos, egyszeri támogatással segít a makói önkormányzat – jelentette be Farkas Éva polgármester.

A gyilkos elsőfokon életfogytiglani fegyházat kapott azzal, hogy legkorábban 30 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra.

Czeglédy vajon távol tartja vádlott-társát, aki elsőként vallott rá, és akinek a vallomásai kulcsfontosságúak a vádban?

Exkluzív fotókat hoztak nyilvánosságra az égő szalmabálákról és a megperzselődött személyes tárgyakról.

Mint minden értékőrző projektnek és olyan közösségnek, amely elkötelezett a múlt örökségének megőrzésében, kell hogy legyen „motorja”.

Vádat emeltek egy makói férfi ellen, aki tavaly májusban közös otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az asszony belehalt sérüléseibe – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kimondottan komoly kisgyerek volt – árulta el Sipos Erzsébet a kormányfő titkát.

A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.

Nem vitás, a cél egy professzionális adatbázis kiépítése.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

Magyar Péter főnöke uniós zászló alatt vezényelne katonákat a harctérre.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

Az Across szabadidő-autó második generációja egyes piacokon már rendelhető benzines és hibrid hajtásláncokkal.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.

A Fidelitas Angyalszárny fiataljai tettekkel bizonyítják a közösségi felelősségvállalást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.