Most éppen osztrák labdarúgót neveznek rasszistának Angliában
A Manchester United leigazolná Marko Arnautovicot, és egyből előkerült a rasszista vád.
A Manchester United leigazolná Marko Arnautovicot, és egyből előkerült a rasszista vád.

A Manchester United vereséggel kezdte az idényt, röghöz kötött sztárja pedig nem fogta vissza magát.

A Crystal Palace–Arsenal mérkőzéssel péntek este megkezdődött az új idény az angol élvonalban.

A Manchester United holland vezetőedzője szerint a pillanatnyi forma az elsődleges.

Az ötszörös aranylabdás portugál visszatért a klubjához, és úgy tűnik, vasárnap játszani is fog.

A portugál sztár visszatér Manchesterbe, és nehéz beszélgetés vár rá Erik ten Hag edzővel.

Alig több mint 13 hónap leforgása alatt mesebeli fordulatot hozott Christian Eriksen pályafutása.

A Chelsea az angol válogatott támadó megszerzése után már a védelmét erősítené.

A Manchester Unitedtől elvágyódó futballistának egyelőre nem sikerült megtalálnia új állomáshelyét.

A portugál világsztár elvágyódik a Unitedtől, amely nem lesz ott a BL főtábláján a következő idényben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.