Marco Rossi Eb-résztvevő válogatottjának tétre megy az évzáró is
Vasárnap Montenegró ellen több szempontból is fontos mérkőzést vív a magyar válogatott.
Vasárnap Montenegró ellen több szempontból is fontos mérkőzést vív a magyar válogatott.

A kapitány mellett Szoboszlai Dominik és a magyar gólszerző Ádám Martin is elmondta, hogyan élte meg a szófiai drámát.

Szoboszlai Dominik gyerekkori barátja először lesz kezdő a válogatottban a szófiai Eb-selejtezőn.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter négy konzult rendelt ki.

Még a Covid idején is lehettek nézők a szófiai stadionban, ma nem.

A sérülten a keretbe került Sallai Roland és az azóta megsérült Gulácsi Péter Magyarországon maradt.

A magyar válogatott harcias középpályása fiatalon csatárt játszott, de már szereti a mostani szerepkörét.

Fél évszázada sokként érte a magyar futballt a Bulgária elleni vereség, ma csak győzelemre tudunk gondolni.

László Csaba Ugandában is volt szövetségi kapitány, de olyat még ő sem látott, amit Bulgária művelt velünk.

A magyar válogatott labdarúgója, Kerkez Milos nem lépett pályára a Newcaste Unitedet 2-0-ra legyőző Bournemouthban a Premier League 12. fordulójában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Zelenszkij magyarázkodhat.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

Megéri a nyugdíjasokat foglalkoztatni mindkét félnek.

A Manchester City edzője azután állt elő a dologgal, hogy a csapatával bejutott a Ligakupa fináléjába.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.