
MÁV

Szükségessé vált a debreceni infrastruktúra átfogó fejlesztése
Papp László polgármester az észak-nyugati gazdasági övezet vasúti projektje kapcsán beszélt erről.
Példátlan járatbővítést történt Eger és Budapest között
Több mint 200 milliárd forintból újult meg a Rákos-Hatvan vasútvonalnak.
Érdemes jó előre megtervezni a hétvégi temetőlátogatásainkat
A hétvégi temetőlátogatások során fokozottabban érdemes figyelni a járványügyi előírások betartására.

Még mindig vannak, akik nem viselik a védőmaszkot
A járvány terjedése ellenére is akadnak, akik nem viselik a védőmaszkot a jogszabályban előírt helyeken.

Érdemes előre megváltani a vasúti jegyet a kegyeleti ünnepekre
November 1-jén, mindenszentek ünnepén a vonatok a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek.

A kormány közel félmillió ember utazását teszi kényelmesebbé
Hatmilliárd forintos buszbeszerzéssel korszerűsítik a főváros és az agglomeráció közlekedését.

Új járatokat és sűrűbb indulásokat kínál a MÁV több vonalon
Az adott vonalakon több járatot indít a társaság a koronavírus-járványra tekintettel.
Változott menetrend alapján közlekednek a vonatok ma és holnap
Az ünnep és a háromnapos munkaszünet miatt változik a vasúti közlekedési rend ma és a hétvégén.
Ilyen közlekedési rend lesz érvényben az ünnepi hosszú hétvégén
Október 23-án az ünnepnapi, 24-én és 25-én a hétvégi menetrend szerint indulnak a BKK járatai.
Fontos híreink
Hungary FM: Here Is Why Hungarian–U.S. Relations Remain Stable

Putyin számára a szankciók csak kellemetlenségek

Ávós sajtószabadság Magyar Péter háborús menetén + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Soha nem voltunk még ilyen sokan + videó
Az űrből is látszott – a miniszterelnök képes összeállítást közölt a Békemenetről.

Az egykori SZDSZ-vezér köréből jött Magyar Péter kórházbezárást tervező szakértője
Túri Pétert szoros kapcsolat fűzi Kóka Jánoshoz.

Sokáig emlékezni fogunk erre a Békemenetre + videó
Magyarország ki meri mondani, amit Európában is sokan gondolnak – mutatott rá ifjabb Lomnici Zoltán.

Ukrajnába küldené a pénzt a Tisza
Brüsszel háborúzni akar, de elfogyott a pénze.
Külföldi híreink

Putyin embere szerint hamarosan lezárulhat a háború
Az orosz elnök különmegbízottja Amerikában tárgyal.

Hamarosan megérkezik New York központjába a legfőbb év végi látványosság
Már úton van a karácsonyfa a Rockefeller Központba.

Orbán Viktor a pápával találkozik
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Toborozzák a munkaerőt a világ leghosszabb függőhídjának építéséhez
Több mint 440 telket kell kisajátítani, hogy helyet teremtsenek a létesítménynek, valamint a hozzá tartozó közúti és vasúti összeköttetéseknek.

Egy lépésre a tökélytől olimpiai bajnokunk, egy erdélyi lány is kér a rivaldafényből
Klasszisunk az elmaradt országos csúcs miatt bosszankodott, Fángli Henrietta kétszer is megjavította.

Nem véletlen, hogy egyre több vidéki étterem kap Michelin-csillagot
Fontos dololgra hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

