Soros további százmilliókat szán médiabefolyása növelésére
Miért éri ez meg a milliárdosnak?
Miért éri ez meg a milliárdosnak?
Míg a külföldi sajtónak Potyomkin-falvát szerveznek, addig az ukrán országos sajtóban lassan a klasszikus újságírás foszlányait sem lehet fellelni.
A szocialista pártot (PSOE) felbosszantotta a madridi székház előtti szilveszteri kormányellenes tüntetés, ezért megvonná a parlamenti akkreditációt az összes sajtóorgánumtól, amely közvetítette az eseményeket.
Január 10-ig szavazhat a közönség a Média a Családért díj jelöltjeire.
A lengyel események a megfélemlítésről szólnak az európai parlamenti képviselő szerint.
A balliberális lengyel kormány azon nyomban alkotmány- és törvényellenes tisztogatásba kezdett.
A baloldal akár kormányon van, akár ellenzékben, erőszakkal próbálja uralni vagy befolyásolni a közszolgálati médiát.
A hétköznapi emberek egészen máshogy vélekednek Orbán Viktor politikájáról, mint a balliberálisok.
A nagykövet nem szólt nekünk, hogy a NATO háborúban áll Oroszországgal, vagyis már kitört a harmadik világháború.
Filmművészeti, illetve médiakonferencia az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A migrációs hátterű németek körében tíz év alatt három százalékponttal nőtt a választásra jogosultak aránya.
Meg kell védenünk hazánkat a háborúpártiaktól – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A csatár novemberben bontott szerződést görögországi klubjával, azóta kereste következő állomáshelyét.
Entire regions, divided up by the Trianon Peace Treaty, can finally find a sense of unity.
Krízis fenyegeti az egész régiót, ha Ukrajna bukott állammá válik. Az orosz–ukrán háború, dacára a békepárti hangok erősödésének, jelentős kockázatot jelent Magyarország szuverenitását tekintve.
A Tesla Model Pi telefon körüli pletykák újra felreppentek.
Közleményt adott ki az NNGYK.
Az intézkedések részeként a hatóságok közlekedési korlátozásokat vezethetnek be.
Szalai Györgyi a dokumentum-játékfilmes irányzatot megteremtő Budapesti Iskola meghatározó alakja volt.
A balliberális pártok képviselői szerint el kell fogadni a költségvetést, a kormánypártok viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a tervezet törvénytelen, ezért elfogadását nem lehet támogatni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.