Magyarország és Szerbia közösen állítaná meg a migránshullámot
Orbán Viktor a szerb miniszterelnökkel főként a migrációról és a gazdasági együttműködésről tárgyalt Budapesten.
Orbán Viktor a szerb miniszterelnökkel főként a migrációról és a gazdasági együttműködésről tárgyalt Budapesten.

Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat.

Tárgyalótermen kívüli egyezségre jutott az ellene indított csoportos perben a vállalat.

Jövő év áprilisától két év alatt a bruttó alapbért lépcsőzetesen, összesen kilencvenezer forinttal emelik meg.

Az alkotmányjogász szerint az Európai Parlament a csúcsjelölti rendszer elvesztése miatt akart revanst venni a döntéshozó testületeken.

Megőriztük a szolidaritást és a türelmünket. Talán egyszer majd a magyar ellenzék is felismeri, hogy a hazája érdekeit kell képviselnie Brüsszelben is.

Az RMDSZ két, befutónak számító helyet enged át ellenzékének a parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáin.
Ketyeg az óra, a megállapodás határideje egyre közelít, néhány tagállam már különalkukat kötne a britekkel.

Magyarország hisz abban, hogy a Közel-Kelet jó útra lépett a békemegállapodással.

Három évre szóló stratégiai megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Brain Bar jövőfesztivál szervezőivel szerdán Budapesten, ennek értelmében a tárca lesz a fesztivál innovációs házigazdája.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A szlovák miniszterelnök szerint Európa elveszítette józan eszét, és csak azok az országok maradhatnak meg, amelyek megőrzik nemzeti hagyományaikat és identitásukat.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.