Teljesen egyedül, az utcán szülte meg első gyermekét egy budapesti nő
A negyven év körüli kismama levegőzni ment ki, néhány perccel később pedig már a gyermekét ölelhette.
A negyven év körüli kismama levegőzni ment ki, néhány perccel később pedig már a gyermekét ölelhette.

A politikus úgy látja, hogy még bőven van mit tenniük.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást.

Nem megfelelően mérlegelt a mentésirányító a szerdai segélyhívás fogadásakor.

Dorka kutyának hála az Országos Mentőszolgálat orvosai azonnal megkezdhették a beteg ellátását, majd stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Tüdőembóliát kapott vásárlás közben, hatalmas puffanással esett össze a kasszánál.

A siófoki rendőrök őrizetbe vették a rendbontót, aki zokon vette beteg hozzátartozója orvosi ellátását.

A bevásárlóközpont mélygarázsában észleltek füstöt, ezért hívták ki a tűzoltókat. Az épület teljes kiürítésére végül szerencsére nem került sor.

Egy, a nyakára tekeredett lánc miatt.

A vérző fejű, ittas betegnek csak olaj volt a tűzre, hogy a felesége be akart szállni vele a mentőkocsiba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem szabad a románok érzékenységét bántani.

Vádat emeltek ellene gyermekprostitúció miatt.

Magyar Péter pedig csupán felhasznált báb.

Ruszin-Szendi Romulusz szavai is bizonyítják, hogy a Tisza Párt titkolni próbálta a kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomagot.

Újabb részletek derültek ki.

Németországban a fiatalok újabb frontot nyitottak a kormány ellen.

India világossá tette: „Nem semleges, hanem a béke mellett áll”.

A kormány a stabil és versenyképes árak fenntartása érdekében továbbra is számít az üzemanyagkereskedők konstruktív együttműködésre.

A Liverpool a Leeds United otthonában folytatja a bajnokságot, a holland edző a meccs előtti sajtótájékoztatón válaszolt a kérdésekre.

A legnagyobb bírságot, 972,9 millió forintot a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.