Tömegverekedés tört ki Cipruson a bevándorlók között
Nikosz Núrisz belügyminiszter leszögezte: a szigetország nem tud több embert befogadni.
Nikosz Núrisz belügyminiszter leszögezte: a szigetország nem tud több embert befogadni.

Már az év első hetében 2331 migránssal szemben intézkedtek a határvadászok.

A bevándorlásellenes politikus az Open Arms migránsokat mentő hajó miatt került célkeresztbe.

Magyarország számára aggasztó, hogy a Frontex gyorsjelentése szerint 2013 óta növekszik a nyomás a nyugat-balkáni útvonalon.

Daniele Scalea szerint Magyarországnak a bevándorláshoz való hozzáállása példaértékű az olaszok számára.

Nyolc embercsempészt fogtak el a rendőrök január 6-án, akik 137 migránst szállítottak Ausztria felé.

Utasai veszélyeztetése miatt is felelnie kell a gépkocsijával karambolozó embercsempésznek.

A Police.hu statisztikái szerint 2020 utolsó hónapjaiban emelkedett az illegális határátlépések száma.
Három román férfi ellen embercsempészet bűntett gyanúja miatt indult eljárás, a nyomozó hatóság indítványozta letartóztatásukat.

A negyvenezret is meghaladta az illegális határátlépők száma tavaly Magyarországon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.