Európa társadalmi méretű öngyilkossága zajlik

Ég és föld között címmel nyílt kiállítás a Kolta Galériában Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tanár, író, fotográfus válogatott felvételeiből. Az atyával beszélgettünk diákkoráról, megemlékeztünk középiskolai osztálytársáról, Jankovics Marcellről, a Szentföldön átéltekről és a feje tetejére állt Európáról.

– Miért, abból is lehetne?
– Lehetne.

– Említette a hely szellemét. A most kiállított képei közül több a Szentföldön készült. Ha valahol, ott biztosan érezni a „hely szellemét”.
– Többször jártam a Szentföldön zarándokcsoportokkal. 

Döbbenetes élmény hajózni a Genezáret-tavon, amelyen Jézus egykor a tanítványaival hajózott. 

Ugyanaz a víz van alattunk, ugyanazok a csillagok, és ugyanolyan furcsán állt Jézus Krisztus fölött is a Göncöl, mint ahogy most furcsán tekeredik a rúdja. Megmagyarázhatatlan érzés megmártózni a Jordánban, olyan helyeken járni, ahol a Megváltó valóban járhatott.
 

– Miközben itt, Európában, amelyet a keresztény civilizáció épített, kiveszőben a hit. Ráadásul özönlenek be a muszlimok.
– Nekik más a viszonyuk a természethez, más a viszonyuk az élethez. Feje tetejére állt a világ, bálványimádóvá vált. Jézus a hegyi beszédben úgy fogalmaz: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6:19-21) Birtokolni akarunk, nem pedig élni. Márpedig Jézus élni tanított.

 Az euró­pai keresztények hiteltelenné váltak, amikor nem vállalják az életet. Ha egy civilizáció képtelen arra, hogy reprodukálja önmagát, akkor előáll egy etnikai vákuum, amit valakik ki fognak tölteni.

 A család több generáció együttélését jelenti, unokákkal, nagyszülőkkel. Csak így látja a gyerek, hogyan gondoskodnak az ő szülei a sajátjaikról. Jövőképtelenné teszi a mai európai társadalom a gyermekeket. Ahelyett, hogy felelősségre tanítanánk őket, nem támasztunk erőfeszítéseket igénylő feladatokat, egyre alacsonyabbra tesszük számukra a lécet. Azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy minél előbb meglegyen mindenük, még mielőtt valóban szükségük lenne rá. Kiöljük belőlük a vágyakozás képességét. Ezen kell a maga helyén mindenkinek fordítania.

– Komor látlelet. Hadd komorítsam tovább! A Jelenések könyve leírja a végidőket, a végidők jeleit. Ezek majd mindegyikével szembesülhetünk a jelenben. Ezek tényleg a végidők jelei?
– A végidőket már Jézus után néhány évtizeddel elkezdték várni. Nem hinném, hogy mi megérnénk. Az azonban tény: figyelmeztető jelek akadnak, amik jelzik: ember, nem te vagy, aki reggelente felhúzod a napot, majd leengeded. Tudomásul kell venni: létezik tőlünk független valóság. Az igazi eretnekség, ha valaki relativizálja azt, ami abszolút, és abszolutizálja azt, ami relatív. Ezért fontos és csodálatos a matematika, ami rádöbbenti a gyerekeket, hogy van, ami tőlük függetlenül létezik, és úgy van, ahogyan van. A kétszer kettő mindig négy. Hiába gondoljuk, hogy meg lehetne változtatni. Összeülhet a falutanács, hogy szavazzon, mennyi is legyen mostantól. Akkor is úgy marad. 

Mi felelősei, nem pedig teremtői vagyunk ennek a világnak. Úgy tűnik, mintha a demokrácia azt jelentené, hogy megpróbálhatjuk leszavazni az Isten teremtette rendet. Például szavazzunk arról, ki a férfi és ki a nő.

– Ma olvastam egy döbbenetes hírt, miszerint egy nőből átoperált férfi eutanáziát kért, mert kicsi lett a nemi szerve…
– Nem azért férfi valaki, mert hímtagja van. Az azért van, mert férfi. S ha átoperálják, akkor egy férfit operálnak át. Nem tudjuk megváltoztatni a teremtett világ rendjét. 

Nem törekedhetünk arra, hogy a rendkívüli váljon normatívvá. Aki nem veszi tudomásul a természet rendjét, az kihal. Ma társadalmi méretű öngyilkosságnak lehetünk a tanúi.

– Mint mondta: feje tetejére állt a világ. Kiállításának a címe: Ég és föld között. Nem csupán a cím, de fényképei egyaránt a teremtett világ rendjét mutatják be.
– Ki-ki azt lát a képekbe, amit. Azt kívánom mindenkinek, hogy lássa meg, ami a felszín mögött van. Egy felvétel akkor lesz igazán fotó, ha nemcsak arról szól, amit látok, hanem arról, ami mögötte van. Minden, ami van, nem önmagában létezik, hanem egy viszonyrendszerben. Amikor például a nap lemegy és beleharap a napkorong a Badacsonyba, megérzem, hogy esteledik. És azt is: a múlandóság engem is érint. Élek, de miért? És meddig?

(A borítókép Korzenszky Richárd felvétele.)