Orbán Viktornak el kell gondolkodnia
Befolyásos milliárdosok álltak Karácsony Gergely mellé az előválasztási kampányban.
Befolyásos milliárdosok álltak Karácsony Gergely mellé az előválasztási kampányban.
A milliárdosok néha elég szélsőséges rituálékkal érik el, hogy megőrizzék szellemi frissességéküket, és fizikailag is jó kondiban legyenek.
A milliárdost a közelmúltban újra gazdasági bűncselekmények gyanújával vették őrizetbe.
Mezava Juszaku japán milliárdos a SpaceX magán űripari vállalkozás űrhajóján tervezi megkerülni a Holdat 2023-ban.
Az ellenzéki előválasztást szorgalmazó, volt SZDSZ-es háttérember egy másik autóval koccant.
A férfi nem éppen filmsztár alkat, ellenben ma már 42 milliárd dollárnál is több az összvagyona.
A Földet megkerülő Inspiration4 misszió a SpaceX hétfői közlése szerint még idén elkezdődik.
Az egyik leggazdagabb magyar üzletembernek előkészítő ülésen kell színt vallania.
Több mint 320 kutató, kutatócsoport kapott csaknem 11 milliárd forint támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett alapkutatási pályázatokon.
Az interjúban a szegény áldozat szerepében tüntetik fel Sorost, aki a globalista világrend élharcosa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világ legnagyobb videóplatformja két évtized alatt teljesen átalakította a tartalomfogyasztást.
Kimutatja foga fehérjét a tél.
A marokkói férfi a támadás után megpróbálta megvesztegetni az áldozata édesanyját, hogy elkerülje a feljelentést.
A jövő héten Szaúd-Arábiában találkozhatnak a felek.
Donald Trumpnak egyértelművé kell tennie, hogy a harcot győztesen tudja megvívni.
Az előző években telt ház volt a Hungaroringen, és most is jól állnak a jegyeladással.
Kérdések sora merül fel a Tisza Párt akciója miatt.
A politikai csemegék iránt fogékonyabbak azóta is találgatják, mi volt a célja ezzel a húzással a dollármédia vezéralakjának.
Becsületes ember nem félt a csendőröktől, ellenkezőleg, jelenlétük maga volt a biztonság.
Bajnai Gordon tavaly hivatalosan kiszállt a cégcsoportból, amelynek 2016-ban alapított zászlóshajóját átkeresztelték, viszont továbbra is a volt miniszterelnök bizalmi köréhez tartozó emberek vezetik a vállalkozásokat.
Afrika a világpolitika egyik legnagyobb ütközőzónája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.