A magyarok nagy részét legalább egyszer már beoltották orosz eredetű vakcinával
Pénteki, moszkvai tárgyalása alkalmával a magyar külügyminiszter az orosz sajtónak is nyilatkozott.
Pénteki, moszkvai tárgyalása alkalmával a magyar külügyminiszter az orosz sajtónak is nyilatkozott.
A francia politikus egy televíziós műsorban beszélt róla, hogy az orvosi papírt egy bizonyos másik vallási csoport tagjai szokták kérni.
A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán.
Varga Judit hangsúlyozta, hogy az a cél, hogy minden bajbajutotthoz eljusson az üzenet: van segítség!
A miniszter ismertette a járványra vonatkozó adatokat, és beszámolt a gazdaság állapotáról is.
„A bajban össze kell tartanunk és segítenünk kell egymást!” – vélekedett közösségi oldalán a tárcavezető.
Ráadásul idén Belgiumban senki nem kap virgácsot, mert minden gyermek nagyon jól viselkedett a járvány alatt.
A Szputnyik nevű vakcina most kapta meg félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága.
„Minek kell még jönnie, hogy egyes döntéshozók végre észhez térjenek?” – tette fel a kérdést a tárcavezető.
Magyarország nemcsak beszél a térség támogatásának fontosságáról, hanem cselekszik is érte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán.
A zuhogó esőben lejátszott meccsen a liverpooliak közül Szalah duplázott, ám a 3-3-as döntetlen miatt a vörösök előnye így is csökkent a Chelsea előtt.
Plakátkampány indul az applikáció időpontfoglalás funkciójának népszerűsítésére.
Két út áll a magyar emberek előtt, most még dönthetnek, hogy melyik úton induljon el az ország.
A brit fegyveres erők akár egy év alatt felmorzsolódhatnak.
Az argentin tangó, a spanyol flamenco és sok más örökségelem mellé került a magyar csárdás.
Az illegális migrációs nyomás az év utolsó hónapjában sem kíméli Spanyolországot. A Kanári-szigetekre kedden is több mint száz migráns érkezett.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.