A Momentum „sóval hintené be” a romák önkormányzatát
A kordonbontó momentumos képviselő, Lőcsei Lajos megszüntetné a cigányok nemzetiségi önkormányzatát.
A kordonbontó momentumos képviselő, Lőcsei Lajos megszüntetné a cigányok nemzetiségi önkormányzatát.
A Fidesz alelnöke rövid válaszában kiemelte az új törvény lényegi elemeit, amiről egy fényképet is posztolt közösségi oldalán.
A Momentum képviselőjét Latorcai János ülésvezető elnök is kiigazította.
A 90 évre visszavezethető balliberális családi vonások leginkább az internacionalista hagyományok követésében köszönnek vissza a Donáth család legfiatalabb felnőtt generációjában.
Dömötör Csaba jelezte, hogy a baloldali párt a háborúba sodródás politikáját folytatja.
A momentumos pártvezér a májusi megválasztása óta több alkalommal adta jelét, hogy elődjéhez hasonlóan ő sem tülekedett, amikor az észt porciózták.
A nemzeti összetartozás az ellenzéknek mást jelent.
A baloldal eszközként használja a kiskorúakat.
A Momentum bukott politikusa szerint hamarosan ismét szüksége lehet téli öltözékére, de nem a hideg miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.