Nagy Ervin felesége, Borbély Alexandra is dagonyázni kezdett a baloldali mocsokban
Szép kis család…
Szép kis család…
Nagy Ervin annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy sokkal igazságosabb volt a kádári rendszerben az élet.
Úgy tűnik, gyorsan kiheverte Árpa Attila jobbegyenesét.
A színész nem fogja be a száját. Vagy mégis?
Karácsony Gergelynek sokba kerülhet elnyerni a pártok támogatását a jövő nyári választásra.
Sok mindenről beszélt, de arról a legkevesebbet, amiről kellett volna.
Pestiesen szólva, ehhez bizony pofa kell.
Félelemkeltők a megnyilvánulásaik, és a fiatalok között is elenyésző kisebbségben vannak a diáktüntetések szervezői – vélekedett Nagy Ervin.
Az elemzők szerint politikai aktivista feladatokat lát el az amerikai nagykövet.
A kereszténység akadályt jelent a progresszíveknek, mivel azt az emberképet védi, amely több ezer éven keresztül létezett – mutat rá Nagy Ervin.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.