Magyar Péter embere, Nagy Ervin is megszólalt Lakatos Márk ügyében

Harminc éve tartó ismeretségről ír a közismert színész, a Tisza Párt aktivistája, azonban Lakatos botrányai úgy tűnik elbizonytalanították.

2024. 10. 27. 22:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, idén márciusban egy fiatal fiú kereste fel a Bors szerkesztőségét, és részletesen elmesélte, hogyan ismerkedett meg Lakatos Márkkal, a neves influenszerrel, még kiskorú fiúként. Hogyan kérte el Lakatos a telefonszámát, hogy aztán nyomban beindulhasson a ravaszul kitalált „befűzés”, rábeszélés, „nyomásgyakorlás”. A lap közölte a fiú és Lakatos csetelését, amelyben hiába jelentette ki a kiskorú fiú, hogy az identitásán nem tud és nem is akar változtatni, csak a lányok vonzzák, Lakatos még hosszú ideig nem adta fel…

Riportalanyunk szerint Lakatos Márk több más kiskorú barátjánál is hasonló módszerekkel próbálkozott. Nagyon kedvelte a fiatal sportolókat, különös tekintettel a vízilabdásokra. Akik aztán csúnyán elhajtották. De ők is őrzik telefonjukban a „beetetés” bizonyítékait

 – fogalmazott a Bors cikke.

Lakatos szerint probléma a gyermekvédelmi törvény

Lakatos Márk az InStyle magazinban 2023. augusztus 11-én a hatályos gyermekvédelmi törvények kapcsán úgy fogalmazott:

„Jelen pillanatban van egy törvény, ami arról szól, hogy 18 éves korig tilos a gyerekeknek megmutatni, hogy másként is lehet szeretni, élni, és tilos erről őket felvilágosítani, ami szerintem egy alapvető probléma, mert attól nem válik senki meleggé, és nem történik vele semmi, hogy a világot megismeri".

 

 

Ábrahám Róbert tett feljelentést

Mint ismert, Ábrahám Róbert publicista a Youtube-csatornáján közzétett videójában bemutatta egy, a történtekkor 15 éves fiú történetét. A fiú állítása szerint Lakatos Márk egy kerítő útján arra vette rá, hogy egy divatos cipőért és némi készpénzért cserébe szexuális szolgáltatásokat nyújtson neki. A videón a fiatalember azt is elmondta, hogy Lakatos Márk lakásán, ahová kiközvetítették, végül olyan cselekmény végrehajtására is rávette őt a televíziós személyiség, amely eredetileg nem is volt megbeszélve, ő nem akarta azt, ám pszichés nyomást gyakorolt rá.

Az áldozat elmondta: ő addig heteroszexuális volt, ám a homoszexuális aktus elbizonytalanította természetes nemi identitásában, és úgy kifordította önmagából, hogy két évvel később homoszexuális prostituált lett.

A felkavaró videóriportban egy árvaházi nevelő is nyilatkozott, azt állította, hogy Lakatos Márknak külön embere volt arra, hogy vadásszon a kiszolgáltatott, nincstelen, család nélküli árvaházi fiúkra, majd a beígért ellenszolgáltatásokért leszállítsa őket a divattervezőnek.

A fiú videóvallomását – egy feljelentés keretében – eljuttatták a Fővárosi Főügyészségnek. Onnan a feljelentést megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely azonnal nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. 

 

Lakatos tagad

A botrány kirobbanása után Lakatos Márk hat napig nem szólalt meg, majd vasárnap reggeli közleményében – konkrétumok nélkül – tagadta az őt ért vádakat, és ártatlanságát hangoztatta.

Ábrahám Róbert a hétvégén tüntetést is tartott az ügy miatt Lakatos lakása közelében, ugyanis szerinte a baloldali médiában teljes hírzárlat övezte az esetet. Az akció sikeresnek bizonyult, ugyanis a tüntetésen több százan megjelentek – erről ide kattintva érhető el lapunk beszámolója.

Nagy Ervin, a Tisza Párt aktivistája és a súlyos botrányba keveredett homoszexuális megmondóember, Lakatos Márk. Fotó: Facebook

Egymás kezét mossák a baloldali megmondóemberek

Ahogy a Magyar Nemzet beszámolt róla, szombat este, talán az elsőként megszólalt Vona Gábor, a Második Reformkor nevű ellenzéki párt vezetője, egykori Jobbik elnök, ezután pedig sorra előbújtak a balliberális megmondóemberek is. Reagált a történtekre Pottyondy Edina, és Mérő Vera is, akik reakcióikban mint azt sugallták, Lakatos ellen lehetséges, hogy lejáratókampány folyik, egyben sürgették a hatóságokat, hogy minél előbb derítsék fel az ügyet.

Borítókép: Nagy Ervin a Tisza Párt tüntetésén (Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.