Szijjártó Péter: A déli határunk gyakorlatilag ostrom alá került
A külügyminiszter kiemelte, hogy a déli határon tapasztalt agresszió és erőszak egy teljesen új szintre lépett.
A külügyminiszter kiemelte, hogy a déli határon tapasztalt agresszió és erőszak egy teljesen új szintre lépett.
Az államtitkár jelezte, hogy a baloldal válságkezelése alatt hét százalékkal csökkent a gazdaság, míg tavaly hét százalékkal nőtt.
Juhász Hajnalka, a KDNP képviselője szerint egy erős EU-hoz erős nemzetállamokra van szükség.
Rétvári Bence szerint a hétvégi, szabadkai események is bizonyítják, hogy milyen veszélyeket jelent a migráció.
Az államtitkár elmondta, hogy a háborús helyzetben az határozza meg a magyar gazdaság mozgásterét, hogy mikor lesz béke.
A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy hazánk nem küld sem fegyvert, sem katonákat a háborúba.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára közölte, hogy hazánkban a munkanélküliség a hatodik legalacsonyabb az Európai Unióban
A DK-s Sebián-Petrovszki László törvénytelennek nevezte a kormányt a napirend előtti felszólalásában.
Dunai Mónika jelezte, hogy a magyar kormány az egyetlen egész Európában, amelyik arról beszél, hogy békére van szükség.
Halász János, a Fidesz képviselője jelezte, hogy a háborús helyzet árát nem fizethetik meg a magyar családok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.