A magyar érdek a béke!
Hazánk az erőszak kultusza helyett a bölcsesség kultuszát képviseli.
Hazánk az erőszak kultusza helyett a bölcsesség kultuszát képviseli.
Az emberi veszteségek minimalizálására a világ vezető hatalmai teljesen autonóm fegyverek fejlesztésébe kezdtek.
Az Egyesült Államok politikája alapvetően az állandó hazugságra, a CIA sunyi műveleteire, a teljesen alávetett és beleegyező szövetségeseik elárulására és hátba szúrására épül.
A NATO-delegáció szerint felháborító a demokrácia hiányosságát számonkérni hazánkon.
Kölcsönös tisztelet helyett megalázó eljárásokat, büntetéseket kapunk a Nyugattól.
Gratulálunk a finn jogállamhoz! Remek, amikor ilyenektől kapunk kioktatást kisebbségvédelmi ügyekben.
„Nekünk Magyarország az első! Több tiszteletet a tényeknek, több tiszteletet Magyarországnak!”
Felvételt osztottak meg az elképesztő arzenálról a közösségi médiában.
Bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki a fősodortól eltérő véleményt nyilvánítson.
Az Országgyűlés elnöke szerint az Európai Unió és a NATO sem a béke irányába tesz lépéseket, hanem az ukrajnai háború eszkalációját növelik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar példa a GB News vitájában került középpontba.
A panasztevők szeretnék, hogy a rendeletet minősítsék alaptörvénybe ütközőnek.
Az Európai Néppárt vezetője úgy véli, hogy Európának határozott lépésekre van szüksége.
A baloldali párt elnöke lassan már csak magára számíthat a tiszás alternatív valóság terjesztésében.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
Halálbüntetés kiszabásást szorgalmazta Donald Trump arra a férfira, aki halálra késelt egy ukrán nőt.
Magyar Péter és pártja kormányra kerülése esetén gyökeresen átalakítaná a jelenlegi szja-rendszert.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
Halálbüntetés kiszabásást szorgalmazta Donald Trump arra a férfira, aki halálra késelt egy ukrán nőt.
Magyar Péter és pártja kormányra kerülése esetén gyökeresen átalakítaná a jelenlegi szja-rendszert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.