Tovább eszkalálná az ukrajnai háborút Franciaország
Újabb fegyverszállításokat jelentett be Emmanuel Macron francia elnök.
Újabb fegyverszállításokat jelentett be Emmanuel Macron francia elnök.
Miközben a szövetség tagállamai összegyűltek Vilniusban, Moszkva reagálása sem maradt el.
Az ukrán elnök a vilniusi csúcstalálkozóra tartva elmondta, hogy országa több tiszteletet érdemel.
Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb hírekről beszélgettek a szakértők a Hír TV stúdiójában.
Bidentől érkezhetett a megerősítés Erdogan számára − véli a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő.
A külügyminiszter a Vilniusból közvetített interjújában elmondta, minden szem a NATO-ra figyel.
A köztársasági elnök üdvözölte Recep Tayyip Erdogan döntését a svéd csatlakozási kérelemről.
Jens Stoltenberg úgy véli, a döntéseikben tükrözniük kell, hogy a háborús ország sokkal közelebb került a szövetséghez.
A külügyminiszter megosztotta hazánk nézőpontját a vilniusi csúcs legfontosabb témáival kapcsolatban.
Az oroszok ebben a hónapban már második alkalommal támadták az ukrán fővárost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő Kyren Wilson 6-2-es vezetésről kapott ki a kínai Lei Pej-fantól a sznúker-világbajnokság első fordulójában.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.