A Gyurcsány-korszak újabb titkosszolgálati vezetője került rács mögé
A korrupciós ügy miatt a volt NBH-vezérnek, Galambos Lajosnak is börtönbe kellett mennie.
A korrupciós ügy miatt a volt NBH-vezérnek, Galambos Lajosnak is börtönbe kellett mennie.
A magyarországi balliberális ellenzék tele van hazaáruló, korrupt figurákkal.
A titkosszolgálati hibákat fegyelmik, leváltások követték a romagyilkosságok után.
Nyolc év tárgyalás után zárolhat elsőfokon a tíz éve kirobbant titkosszolgálati botrány.
Százmilliós vesztegetés a vád Gyurcsány volt elhárítófőnöke, a volt műveleti osztályvezető és a közismert bűnöző ellen.
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatti elhárítók vesztegetési botránya még 2011-ben robbant ki.
Már csak néhány fontos tanú meghallgatása van hátra a Gyurcsány-kormány polgári elhárításának volt vezetői vesztegetési perében, majd perbeszédek következnek és január végén ítélet is várható.
A magyar szolgálatok összejátszottak az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal, megsértették a magyar nemzetbiztonság érdekeit – mondta Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ igazgatója.
Döbbenetes módon a hivatal hivatásos állományú tagjainak személyéről, személyiségéről, esetleges támadhatóságáról, beszervezhetőségéről is adatokat szereztek az oroszok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gyülekeznek az esőfelhők.
A magyar játékos mellett négy liverpooli csapattársa is bekerült a Premier League-ben az év csapatába.
Pedig a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-párharc még nem ért véget a budapesti vereség után.
A magyar kormányfő szerint Ukrajna uniós tagsága veszélyes biztonsági illúziót keltene.
Az FTC edzője erre gondolt, amikor arról beszélt, hogy a Qarabag már úgy tesz, mintha továbbjutott volna.
Fáradhatatlan Proli Ákos ezen a hajnalon is hóna alá vette felfújható prolihergelőjét és elindult Hatvanpuszta irányába.
Az időjárásfüggő megújulók mellett, a növekvő igények kielégítése érdekében a jövőben is szükség van olyan alaperőművekre, amelyek télen-nyáron, éjjel-nappal képesek a stabil villamosenergia-termelésre.

A közmédia csatornái élőben közvetítik az ünnepi eseményeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.